Minden ötödik gyereket ért már zaklatás az interneten
A 6-7 évesek zöme már rendszeres internethasználó, a 10-15 évesek kétharmada pedig minden nap fellép a világhálóra - derül ki egy hazai kutatásból. Tízből hét hazai fiatalnak van profilja legalább egy közösségi oldalon, ugyanakkor a gyerekek ötöde arról is beszámolt, hogy érte már zaklatás az interneten keresztül.
Az EU Kids online II. felmérést 25 európai államban, országonként ezerfős mintán, 9 és 16 év közötti fiatalok és szüleik megkérdezésével végezték el; a munkát a London School of Economics (LSE) koordinálta.
Az eredmények alapján azt írták, tízből hét hazai fiatalnak van profilja legalább egy közösségi oldalon, és ezeknek több mint fele bárki számára nyilvános, névvel, fényképpel és életkor megjelölésével. A gyerekek ötöde számolt be arról, hogy érte zaklatás az interneten keresztül.
Hozzátették, az Eruditio Oktatási Zrt. szervezésében több mint húsz helyszínen rendezték meg a harmincórás képzést, amelynek célja az volt, hogy ezeket a témákat beépítsék az iskolai nevelő-oktató munkába, és olyan élményalapú foglalkozásokat tartsanak, amelyek révén fejleszthető a diákok médiatudatossága.
Kapcsolódó cikkek
- Okostelefonozni tudnak, cipőfűzőt kötni nem
- Gyerekek segítettek internet dolgában a kormánynak
- A két év alatti gyerekek 38 százaléka használ mobil kütyüt
- Büntetik a PC előtt túl sokat ülő gyerekek szüleit
- Zavarják a gyermekek alvását az okostelefonok
- Tablettel készítjük fel gyermekünket az okostelefonra
- Nagyon sokba kerülhet a családnak a gyerekek online ténykedése
- Egy kis videojáték segíti a gyerekek beilleszkedését
- Egyre többen kezdik már hat éves koruk előtt az internetezést Kínában
- Gyerekektől tudnak igazán tanulni a számítógépező idősek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.