A két év alatti gyerekek 38 százaléka használ mobil kütyüt

Hasznos-e a gyerekeknek a digitális technológia?

forrás: Prím Online, 2015. május 31. 12:12

Két dolog biztosnak tűnik: az első, hogy a digitális tanulás nem helyettesíti a gyerekkel való foglalkozást, ahogy nem fogja kiszorítani a hagyományos pedagógiát sem – inkább kiegészítője annak. A második pedig az, hogy a XXI. században a modern technológia szerves része lett az életünknek, így komoly hátrányba kerülhet az a gyerek, akit tudatosan elzárnak a megismerés lehetőségétől.

Gábor 7 éves. Minden probléma nélkül használja a számítógépet. Rövid időn belül jobban ért majd hozzá, mint amennyire az idősebb korosztály valaha is kezelni fogja. Számítástechnikai iskolába jár, és bár a tanterv szerint elsőben még nem tanulja a gép kezelését, már otthonosan mozog az interneten – természetesen szülői felügyelettel.


„Figyelj, tudod, a teheneket mindig meg kell etetni, a füvet le kell nyírni a farmon, mert ha nem, nagyon magasra nő. De nem úúúúgy, ja, nem tudod? Hát a gombot kell megnyomni, na, nézd, mutatom. ÍÍÍgy, látod?”

 


Mindannyiunk számára meglepő élmény tud lenni, amikor egy akár bölcsődés vagy óvodás korú kisgyermek teljes magabiztossággal kezeli a környezetében lévő táblagépeket, okostelefonokat vagy PC-ket. A kétezres évek eleje óta az Egyesült Államokban nevet is adtak ennek a generációnak: „digitális bennszülötteknek” hívják azokat a gyerekeket, akik számára a modern információs technológia már nem az életük később stádiumában – tehát kamaszként vagy felnőttként – elsajátítható képesség, hanem a születéstől készen kapott adottság.


Nemcsak a felnőttek állnak át egyre nagyobb arányban a mobileszközök használatára, hanem ezzel párhuzamosan az egyre fiatalabb gyerekek is. Egy, az Egyesült Államokban készült 2013-as felmérés szerint már a két év alatti (!) gyerekek 38 százaléka használ tabletet, mobiltelefont vagy e-könyvolvasót.  Ez az arány az elkövetkező években pedig csak növekedni fog. Hamarosan pedig Magyarország is beéri az Egyesült Államokat.


Az egyesek számára riasztó, mások számára természetes folyamatokat látva sokakban felmerül a kérdés, hogy nem káros-e a digitális világ a gyerekek fejlődésére. Tudományos alapja az aggályoknak nincsen: a gyerekek hosszú távú fejlődését vizsgálni lehetetlen ilyen rövid idő elteltével. Abban azonban a szakértők megegyeznek, hogy jelentős különbség van az úgynevezett aktív és passzív tartalomfogyasztás között.


Egy, az Egyesült Államokban 64 ezer gyermekorvost tömörítő szervezet, az American Acedemy of Pediatrics ajánlása szerint a passzív digitális tartalomfogyasztás – például a tévénézés – túlzott mennyiségben valóban ártalmas lehet a gyermek fejlődésére, ezzel szemben az aktív fogyasztásnak, például készségfejlesztő szoftverek hatásának az előnyeire is felhívják a figyelmet. Az pedig általánosan elfogadott igazsággá kezd válni, hogy aki gyermekkorban nem jut az informatikai alapismeretek birtokába, később behozhatatlan hátránnyal szembesülhet.


A digitális élet árnyoldala is megjelent. Az internetes zaklatások száma egyre növekszik, és a kisgyerekek különösen ki vannak téve ennek a veszélynek. A közösségi oldalak használata főképp kritikus. A fiatalok körében rendkívül népszerűek, ezzel az ártó szándékúak is tisztában vannak és ki is használják. Gábor Facebook-oldalát szülei kezelik, és csak felügyelettel szörfölhet a világhálón.

Minden év február 10-én tartják a Biztonságosabb internet napja című rendezvénysorozatot, ami az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg. Sok hasznos tanácsot ad a www.saferinternet.hu oldal.

Nem véletlen, hogy az informatikaoktatás ma már a fejlett világban mindenhol a tanrend része. De vannak, akik még merészebbet mernek húzni: az Egyesült Királyságban már 2015 szeptemberétől kötelező lesz programozást tanítani az iskolákban. Magyarországon is egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy minél hamarabb elkezdjenek a gyerekek ismerkedni a digitális világgal. Az elmúlt időszakban több olyan kezdeményezés is indult, amely kifejezetten programozást tanít gyerekeknek, akár hat éves kortól.

Két dolog biztosnak tűnik: az első, hogy a digitális tanulás nem helyettesíti a gyerekkel való foglalkozást, ahogy nem fogja kiszorítani a hagyományos pedagógiát sem – inkább kiegészítője annak. A második pedig az, hogy a XXI. században a modern technológia szerves része lett az életünknek, így komoly hátrányba kerülhet az a gyerek, akit tudatosan elzárnak a megismerés lehetőségétől.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52