Mesterséges intelligencia szűri a spameket a Google-nál
Mesterséges intelligencia hálózatot telepített a Google a spamek ellen a Gmail postafiókokban.
A Google által telepített mesterséges intelligencia segít kiszűrni a nem kívánatos leveleket a Gmail postafiókunkban. A rendszer figyeli a felhasználó szokásait, és ez alapján próbálja kitalálni illetve kiszűrni, hogy milyen típusú hírlevelek vagy promóciók érdeklik az illetőt. A Gmail most még jobban kiszűri azokat a leveleket, melyek látszólag egy ismerőstől jöttek, de valójában idegentől.
A Google eközben a másik oldalnak is segít a Postmaster Tools alkalmazással. Ez olyan cégeknek segít, akik nagy mennyiségben küldenek ki leveleket. Azok a vállalatok, amelyek megfelelnek a Google által előírt elvárásoknak, információt kapnak arról, hogyan kezeli a Google a leveleiket. Például egy utazási iroda megtudhatja, hányszor kerül a repülőjegy foglalásokkal kapcsolatban küldött levele a spamek közé, és hogyan tudná ezt elkerülni.
Mindenki számára hasznos ez, hiszen a cégeknek nem kell attól rettegni, hogy a fontos információkat tartalmazó levele a kukába kerül, a felhasználóknak pedig nem kell a szemétben turkálnia ahhoz, hogy megtalálja azt, amire szüksége van.
Forrás: Engadget.com
Kapcsolódó cikkek
- Austinban tesztelik a Google vezető nélküli autóit
- A radikális változás már úton van, de vajon ki ül a volánnál?
- Az élet értelmét fogalmazta meg a Google chatbotja
- Steve Wozniak: a robotok háziállatként tartanak majd minket
- Már élesben teszteli legújabb robotautóit a Google
- A Street View-val a Yosemite hegységet is megmászhatjuk
- A Google eltávolítja a bosszúpornó oldalakat a keresőből
- A Google beszállt az online oktatást megreformáló Duolingóba
- 8K videotámogatást kapott a YouTube
- Nem fognak megölni minket a robotok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.