Austinban tesztelik a Google vezető nélküli autóit
A Google Lexus RX450h SUV vezető nélküli autóit most Kalifornián kívül, Texasban is kipróbálják.
A SUV járműveket 2012 óta teszteli a Google Mountain View környékén. Ez az első alkalom, hogy a vállalat Kalifornián kívül is kipróbálja az autókat.
A tesztelés lényege, hogy sokféle helyszínen, különböző körülmények között próbálják ki a sofőr nélküli kocsikat, ezzel segítve a technológia fejlesztését. Érthető tehát, hogy a Google a Bay Arean kívülre is kimerészkedik.
A Google szóvivője elmondta, a vállalat továbblépett az első szakaszból, amikor az volt a kérdés, hogyan működik a technológia. Az újabb fejlesztési fázisban azt tesztelik, hogyan fogadja el a világ az önjáró autókat, hogyan lépnek kapcsolatba velük, egyszóval hogyan „boldogulnak” a világban, és a világ hogyan boldogul velük.
Austin fontos város a Google számára, hiszen nem csupán néhány irodájának ad otthont, de egyike annak a három városnak, ahol a Google Fiber nagysebességű internet elérhető.
Texas azonban nem tartozik azok közé az államok közé, ahol a törvény egyértelműen engedélyezné a sofőr nélküli autók tesztelését. Texas szenátusa előtt van egy függőben lévő javaslat a sofőr nélküli autók tesztelésének szabályozására vonatkozóan, de ezt a törvényt a Google és az autógyártók ellenezték.
Mivel nincs erre vonatkozó törvény, a Google nem kell, hogy engedélyt kérjen a közutak használatához. A vállalat egyeztetett a kormánnyal, illetve a Közlekedési Minisztériummal valamint különböző hivatalokkal a tesztelés megkezdése előtt.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Az élet értelmét fogalmazta meg a Google chatbotja
- Már élesben teszteli legújabb robotautóit a Google
- A Street View-val a Yosemite hegységet is megmászhatjuk
- A Google eltávolítja a bosszúpornó oldalakat a keresőből
- A Google beszállt az online oktatást megreformáló Duolingóba
- 8K videotámogatást kapott a YouTube
- A Google automatikusan leállítja majd a „nem központi” flash tartalmakat
- Az óceánok mélyére kalandozhatunk a Google Street View-val
- Virginia államban is engedélyezik a vezető nélküli autók tesztelését
- Eltűnt a Google+ link a felhasználók profiljából
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.