A Twitter mint a párkapcsolat megrontója

Czipperer Dia, 2014. július 7. 13:17

Egy friss tanulmány szerint a gyakori twitterezés a párkapcsolatok ellensége. Ahogy a túl sok internetezés, játék vagy egyebek, a túlzott Twitter-használat is károsan hat a párkapcsolatokra.

A Cyberpsychology, Behavior and Social Networking című szaklapban  mutatták be annak a kutatásnak az eredményeit, melyet a Missouri Egyetem egyik kutatója, Russell Clayton végzett. A szakember felnőtt Twitter-használókat kérdezett meg – szám szerint 581-et –  twitterezési szokásairól. A kutatás során arra volt kíváncsi, a mikroblog használata hogyan hat a párkapcsolatra.

 

 

Az eredmények alapján elmondható, hogy a túl sok twitterezés összefüggésbe hozható a párkapcsolatok romlásával. Kiderült ugyanis, hogy minél gyakoribb a mikroblog használata, annál több a konfliktus is. Ennek a helyzetnek többféle kimenetele is lehet: több esetben került sor megcsalásra, szakításra, de volt olyan helyzet is, amikor a párok a Twitter miatt váltak el.

 

Az eredmény egyáltalán nem tűnik meglepőnek, hiszen számos hasonló felmérés is igazolta már ezt a jelenséget, és a kutatónak már korábban is volt hasonló vizsgálata a Facebook kapcsán, amely szintén azt támasztotta alá, hogy a közösségi média hatására kihűlnek a kapcsolatok.

 

Forrás: MTI/hirado.hu; Kép: womenshealthmag.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36