Éjfélkor vége az iWiW-nek
Ahogy korábban írtunk róla, június 30-án, azaz ma éjfélkor végleg bezár az iWiW, az egykor legnépszerűbbnek számító magyar közösségi oldal. Aki ma délig igényelte digitális időkapszuláját, az még megmenthette profilját, a többieké viszont végleg törlődik.
Egy korszak ér véget ma éjfélkor: megszűnik az iWiW. Bár már régóta nem az élvonalban foglal helyet, mindenesetre sokan sajnálatukat fejezték ki a megszűnés miatt, hiszen egykoron vezető közösségi oldalnak számított Magyarországon.
A Facebook térhódítása előtt mindenki az iWiW-en lógott, aki pedig nem, várta a meghívót, hogy ő is regisztrálhasson. Éppen ebben rejlett a dolog szépsége: nem akárki lehetett a közösség tagja, csak az, aki meghívót kapott egy ismerősétől.
Az oldal megszűnésének bejelentésével rohamosan nőtt a látogatók száma, sőt, az oldal még egy utolsó nyereményjátékkal is kedveskedett. Sokan azt hitték, mindez csak egy jól irányzott marketingfogás volt, és valójában nem is szűnik meg az oldal, csak így próbálnak hírverést szerezni egy már-már feledésbe merült oldalnak.
Igaz, hogy hirtelen megnőtt a látogatók száma, ám mindez nem tartott sokáig, nagyjából egy hét alatt lecsengett a láz, és ismét kikerült a látókörből.
Az MTI ír arról, hogy sokan próbálták meg a bejelentés óta kicsalni a felhasználók adatait: számos cég és vállalkozás szeretett volna hasznot húzni abból, hogy megszűnik az oldal. Igaz, az iWiW figyelmeztette a felhasználókat a veszélyre és az esetleges következményekre.
Az iWiW 12 év után búcsúzik a magyar közönségtől, akik az elmúlt években egyre inkább a Facebook felé fordultak. Most már hiába a krokodilkönnyek, hiszen a szolgáltatás ma éjfélkor megszűnik, és, aki nem igényelte digitális időkapszuláját, végleg búcsút mondhat iWiW profiljának.
Kapcsolódó cikkek
- Ferenc pápa posztjai tarolnak a Twitteren
- Idegesítenek a Facebook alkalmazásmeghívók? Van megoldás!
- Irak blokkolja a közösségi oldalakat
- A Magyar Telekom cáfolja a sajtóban megjelent találgatásokat
- Több millió arcképet gyűjt az NSA az internetről
- A KIM feljelenti az Ask.fm közösségi portált személyes adatokkal való visszaélés miatt
- A közösségi média fortélyai a KKV-AKADÉMIÁN
- Telenor: gyors ügyintézés a Facebookon
- Vége az iWiW 12 éves pályafutásának
- Conchita Wurst a közösségi médiát is megnyerte magának
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.