Romániában 100 ezer kormányzati számítógép válhat sérülékennyé
Romániában mintegy százezer kormányzati számítógépet érint a Microsoftnak keddtől életbe lépő kereskedelmi döntése, amelynek értelmében megszűnt a Windows XP operációs rendszer terméktámogatása - derült ki Razvan Cotovelea román informatikai miniszter nyilatkozatából.
A tárcavezető rámutatott: a hatóságok ugyanakkor nem rendelkeznek pontos kimutatással arról, hogy hány darab, ilyen szoftverrel futó számítógép van az állami intézményekben. Hozzátette, a következő időszakban számos gép elavul és ki kell cserélni, ezért a következő 4-5 hónap feladata felmérni, hogy Romániában pontosan hány kormányzati számítógép van, milyen licenccel működnek, és hány új licencre van szükség - magyarázta.
Cotovelea elmondta, hogy a terméktámogatás megvonásának hatásait úgy ellensúlyozzák, hogy vírusölő programokat használnak, és mint mondta, a román hatóságok rendelkeznek hardverekkel és szoftverekkel, amelyek kellő védelmet biztosítanak a különböző állami rendszereknek és adatbázisoknak. Hozzátette: a román kormány hajlandó új szerződés megkötéséről tárgyalni a Microsofttal, amennyiben ez utóbbi ajánlatot tesz.
Kijelentette: a központi és a helyi államapparátusban dolgozó hivatalnokok számítógépei biztonságban vannak, és nem számítanak semmi rendellenességre.
Kapcsolódó cikkek
- Több ezer önkormányzat és államigazgatási szervezet kockáztat információ-biztonsági bírságot
- Több mint négyezer közintézményt érint az információbiztonsági törvény
- Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
- Az XP SP3 a szeptemberi Windows javítások favoritja
- Hackerek támadják az XP-t
- Soron kívüli javítás XP és Windows Server 2003 gépekhez
- Az XP-t már meg sem fertőzi egy új vírus
- Foltozatlan XP-hibát kihasználó támadások
- Internetezők megtréfálták a kormányzati kommunikációs csapatot
- Több ezer Windows XP PC-t ütött ki a McAfee szoftverfrissítése
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.