Az XP SP3 a szeptemberi Windows javítások favoritja
A Microsoft a keddi csomagban kilenc javítás keretén belül 11 hibát orvosol a Windows rendszerekben, az XP mindegyikben érintett. Ezek közül három kritikus minősítésű, így a telepítés mindenképpen javallott. A Windows Server 2003 is hasonlóan érintett, két kritikus hibával, akárcsak a Vista és a Windows Server 2008. A Windows 7 és Server 2008 R2 változatokhoz mindössze három, alcsonyabb, tehát „fontos” besorolású frissítés érkezett, az Office irodai csomagok XP SP3, 2003 SP3 és 2007 SP2 változatait is frissítette a vállalat, különös tekintettel Microsoft Office Outlookra. Ennek a szoftvernek a spamszűrője is frissült, akárcsak a rosszindulatú szoftverek eltávolítására szolgáló program adatbázisa is.
Ezúttal azonban érdekesség az is, mi nem frissült. Nevezetesen a Windows 2000 rendszerekről van szó, melyek teljes támogatási időszaka a nyárral véget ért, hasonlóképpen a Windows XP SP2-höz, mely csak a harmadik átfogó szervizcsomag előzetes telepítése után frissíthető. A karbantartott rendszereken összesen 3-4 MB körüli, inkább számos, mint méretes javítások telepítése az automatikus frissítési rendszeren, vagy a Microsoft Update oldalon keresztül végezhető el a legegyszerűbben.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft: „Amit reggel raktak, leomlott estére…”
- Ismét jókora frissítőcsomagot adott ki a Microsoft
- Rekordméretű frissítőcsomag a Microsofttól
- Microsoft figyelmeztetés: Azonnal töltsük le a javítófoltokat!
- Dömping: jövő kedden 34 Windows javítófolt érkezik
- Hackerek támadják az XP-t
- Soron kívüli javítás XP és Windows Server 2003 gépekhez
- Foltozatlan XP-hibát kihasználó támadások
- Óriás Windows-, Office- és Explorer-javítás érkezett
- 34 rést foltoz a Microsoft
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.