Az Android kerekedhet felül a 2013-as tabletháborúban
Az ABI Research szerint az Android idén végre átveszi a vezetést az iOS-től a táblagép-értékesítések terén. A tabletek népszerűségben és kényelemben már a PC-ket is túlszárnyalják.
A múlt évhez képest 38%-os csökkenés várható az Apple háza táján a táblagépeladások tekintetében. Az ABI Research előrejelzései szerint az Android kerekedhet felül a 2013-as tabletháborúban. A jóslatok szerint a Samsung vezetheti majd az eladásokat, ami nem is tűnhet olyan hihetetlennek az év eleji IHS felmérés után.
Az Android elterjedése és népszerűsége 2010 óta folyamatosan nő, egyre inkább a speciális termékek birodalmába nyomva ezzel az iPadet. Az Apple, ha nem változtat taktikáján, könnyen kockáztathatja népszerűségét, ugyanis ma már az könnyű elérhetőség, beszerezhetőség és természetesen a megfizethető ár dominál (lásd: Egyre inkább az olcsó táblagépeket keresik). Bár azt hiszem, nehéz elképzelni, hogy az Apple feladná pozícióját.
A felmérés egyébként az elkövetkezendő években is növekedést jósol a Google operációs rendszerének, valamint a táblagépek növekvő népszerűségének, hiszen e tekintetben már most túlszárnyalják a PC-ket.
Forrás: Android-apps.com
Kapcsolódó cikkek
- Kínában összpontosul az iOS és Android piac
- Aggódik a Google a Samsung-dominancia miatt
- Csökken az Apple részesedése a táblagéppiacon az idén
- Az IDC növelte globális táblaszámítógép-eladási előrejelzését
- Retina kijelző, LTE támogatás és A5X processzor az új iPad-ben [Frissítve]
- Egy hét múlva debütál az iPad 3
- Bemutatkozott a tízhüvelykes Galaxy Tab 2
- Jön a Samsung első Android 4.0 alapú táblagépe – Galaxy Tab 2
- iPad 3 premier március első hetében?
- Jön a fehér Samsung Galaxy Nexus
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.