Okostelefonok ár-összehasonlításra
Bár a vásárlás okostelefonnal még gyerekcipőben jár világszerte, a Nielsen piackutató felmérése azt mutatja, hogy árakról és termékekről növekvő számban tájékozódnak mobilról a fogyasztók.
Az 58 országban 29 ezer fogyasztó megkérdezésével, tavaly augusztus-szeptemberben zajlott kutatás azt is feltárta, hogy a leginkább elektronikai készülékekről és háztartási eszközökről tájékozódnak ily módon. A legtöbben éppen a mobiltelefont említették, amelynek vásárlása előtt informálódásra is használják készüléküket.
Magyarországon mobiltelefon vásárlásánál az ár és a márka játssza a legfontosabb szerepet, az előbbit a megkérdezett fogyasztók 39, utóbbit 37 százaléka nevezte meg vásárlási döntésének fő szempontjai között a Nielsen felmérése során. Harmadik helyen a készülék kinézete, dizájnja következik 18 százalékkal.
Az európai vásárlók döntéseiben az ár még nagyobb szerepet játszik, a megkérdezettek 42 százaléka tartja legfontosabb szempontnak az árat, míg a márka csak 26 százalékos említéssel szerepel.
A funkciókat és a használat célját a magyarok az európai országok átlagához képest kisebb mértékben veszik figyelembe. A magyar válaszadók mindössze 13 százaléka tartja ezt szem előtt vásárlási döntéseinél, míg az európai megkérdezettek 26 százaléka jelölte meg ezt a szempontot.
Kapcsolódó cikkek
- Távirányítóvá teszi a mobilt a UPC új digitális tévés applikációja
- Megérkezett a Telenorhoz a Nokia Lumia 620
- Alkalmazásvásárlás mobilegyenlegre, elsőként a Telenornál
- 4G-ben és mobil tartalomszolgáltatásban is erősít idén a Magyar Telekom
- Firefox-mobil a Telenornál
- Világszerte elérhető a Sony Xperia Tablet Z
- Telenor: az eladott telefonok kétharmada már okostelefon
- Hangvezérléssel, távolból irányítható háztartási eszközök az LG-től
- A nők aktívabb okostelefonhasználók
- Testközelben a HTC One
Mobilszolgáltatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.