A kortárs szláv irodalom először egy helyen: internetes folyóiratban
Új internetes folyóirat indul Szlávtextus címmel, az elektronikus irodalmi újságot szombaton este mutatják be a Frisco Caféban, a Mátyás utcában.
Németh Orsolya polonista, az ötletgazda elmondta az MTI-nek, hogy a kezdeményezés partnerei a Lengyel Intézet, a Cseh Centrum, az Orosz Kulturális Központ és még hat szlavista. Azért határozta el, hogy megszervezi ezt a honlapot, mert nincs igazán publicitása a kortárs szláv irodalomnak. Még a szláv nyelvvel, irodalommal foglalkozók sem tudnak mindig arról, mi történik a másik ország kulturális életében - jegyezte meg.
Most egy felületen megtalálhatók lesznek a magyarul már megjelent regények, novellák, esszék, kritikák, interjúk, és beszámolnak a legfrissebb kiadványokról. A gyűjtőfelületen ott lesznek a lapok, köztük a Jelenkor, a Nagyvilág, a Szépirodalmi Figyelő és a kiadók, mint a Magvető, a Kalligram, az Európa, a Kairos, amelyek gyakran adnak ki kortárs szláv irodalmat.
Tervezik azt is, hogy először jelenik meg náluk ízelítő-fordítás egy-egy könyvből, akár novella is, tehát szabad a tér a műfordítók előtt, jelentkezhetnek a szerkesztőségben, ha találnak valami újat, érdekeset - emelte ki Németh Orsolya.
Az aktuális rovatban irodalom, film, színház, zene és kiállítás-ajánló is lesz, sőt linkeket is föltesznek, hogy az adott könyv kiadójának vagy a kulturális intézetnek a honlapjára a Szlávtextusból - www.szlavtextus.blog.huwww.szlavtextus.blog.hu - egyenesen átjuthassanak - tette hozzá a polonista.
Kapcsolódó cikkek
- MÁV: Biztonságos az interneten vásárolni vonatjegyet
- Magyarországon is elindulhat a Google Street View szolgáltatás
- Szlogen- és logópályázattal indult el a KreaNod
- Egyre több színházjegyet vásárolnak az utolsó pillanatban
- Szemléletformáló internetes fejlesztés a mezőgazdasági adózásra
- Internetes adatbázis Peter Handke munkásságáról az Osztrák Nemzeti Könyvtártól
- A Park a Szigettel erősít
- Kelet-Európában is elérhető a rara.com digitális zeneszolgáltatása
- Webes kisalkalmazást indít a Puzzled by Policy
- 42 új kiállítás a Google Cultural Institute oldalán
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.