Részletre vesszük a karácsonyi tabletet az utolsó pillanatban
Míg korábban már novembertől jártuk a boltokat ajándékokért, a tapasztalatok alapján a vásárlási roham évről évre később indul. Év végi „beszerzéseinket” inkább az ünnepek előtti 2-3 hétre időzítjük és ebben az időszakban a legnépszerűbb az áruhitel is, derül ki a Magyar Cetelem adataiból. Míg az értékesebb meglepetésekhez áruhitelt veszünk fel, a kisebb ajándékokat egyre gyakrabban hitelkártyával fizetjük ki – ami a Cetelem esetében számos üzletben azonnali árkedvezményt is jelent.
Megfontoltabban vásárolunk, akciókra vadászunk
Bár későbbre tolódik és rövidebb ideig tart, a karácsonyi bevásárlás jelenti az áruhitelek igazi „szezonját”. A Cetelem szerint idén várhatóan 3-4%-kal kevesebbet költünk karácsonyi ajándékra hitelből, mint tavaly, ugyanakkor az év végére időzített nagyobb vásárlások mellett egy-egy akció év közben is jelentősebb kiadásra, hitelfelvételre sarkallhat bennünket. Az áruhitelezés piacvezetője szerint a jellemzően népszerű sporteseményekhez kapcsolódó kedvezmények „kiegyensúlyozzák” az éves forgalmat: idén nyáron a foci EB-re és az olimpiára vett lapostévék miatt nőtt a felvett áruhitelek száma a nyári hónapokban.
A nehezebb gazdasági körülmények hatására tudatosabban vásárolunk, amit jól mutat, hogy egyre többen vadászunk az év eleji akciókra. Míg négy-öt éve az év első hónapjaiban üresen kongtak az üzletek, az utóbbi időszakban egyre népszerűbbek az újévi leárazások. „A karácsonyi dömpinget követő kiárusítások évről-évre erősödő forgalmat generálnak, idén januárban a Cetelemnél 20%-kal több áruhitelt vettek fel, mint tavaly év elején - mondta el Lukácsi Zoltán, a Magyar Cetelem marketing igazgatója.
A növekvő tudatosságot jelzi az is, hogy vásárlás előtt egyre többen szánunk időt a lehető legjobb ajánlat kiválasztására: végső döntésünkhöz árösszehasonlító oldalakat, virtuális katalógusokat és blogokat is böngészünk. Továbbra is népszerűek a 0%-os THM-mel futó hitelek, sokszor még akkor is a költségmentes részletek mellett döntünk, ha egyébként nem is jelentene gondot a teljes ár kifizetése.
Digitális forradalom a fa alatt
Bár a karácsonyi időszakban a lapostévé még mindig az egyik slágerterméknek számít, a legújabb számítástechnikai cikkek és kütyük is egyre népszerűbbek. A digitális eszközök területén pedig további átrendeződés figyelhető meg: míg az év elején még főként laptopokat és noteszgépeket vettünk hitelre, a fa alá várhatóan már tabletek fognak kerülni.
Bármilyen termék is kerül a kosarunkba, fontos, hogy a részletfizetés választása előtt felelősen döntsünk. „Mielőtt hitelfelvételre kerülne sor, alaposan mérjük fel anyagi helyzetünket, mérlegeljük, hogy a havi részlet mennyire terheli meg a családi kasszát. Ne csak a termékről, az áruhitellel járó lényeges részletekről, feltételekről is alaposan tájékozódjunk” – hívta fel a figyelmet Lukácsi Zoltán, a Magyar Cetelem marketing igazgatója. A Cetelem átlátható áruhiteleivel könnyebben tervezhetjük kiadásainkat: a felvett összeget változatlan részletek mellett, fix futamidő alatt kell törleszteni, így előre láthatjuk, hogy mennyit, milyen többletköltséggel, mennyi időn keresztül kell visszafizetnünk.
Kapcsolódó cikkek
- AT300SE: Új androidos, 10,1 hüvelykes Toshiba táblagép
- ASUS VivoTab RT, Windows RT platformon
- Sürgetővé vált a mobil adatvédelmi szolgáltatások bevezetése
- A táblagépek vetnek véget a PC-korszaknak (1. rész)
- WayteQ xTAB-70dc 7 hüvelykes táblagép kétmagos processzorral
- Táblagépekkel és interaktív tananyagokkal tanulhatnak a diákok Egerben
- Táblagép kalauzolhatja a kolostor látogatóit
- Samsung Galaxy S III Mini és Galaxy Note II a Vodafone-nál
- ASUS VivoTab Windows 8-as táblagép: sokoldalú, karcsú és könnyű
- Táblagépre készült, díjnyertes interaktív tankönyvekből tanulhatnak a diákok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.