A közösségi média felé nyit a bécsi érsekség
A közösségi média felé nyit a bécsi érsekség: Christioph Schönborn érsek, osztrák bíboros saját csatornát indít egy videomegosztó portálon szeptemberben - számolt be róla az osztrák közszolgálati rádió.
Az egyházi kommunikációnak is haladnia kell a korral, a fiatalok kedvelt kommunikációs csatornáin, a közösségi médiában is elérhetőnek kell lennie az érsekségnek és a vezetőinek - mondta Michael Prüller szóvivő az ORF-nek. Az érsekség által létrehozott, Frag den Kardinal (Kérdezd a bíborost) című honlapra a YouTube segítségével videoüzenet formájában kérdéseket lehet feltölteni, amelyek közül az érsek minden héten megválaszol egyet. Az érsekség fontosnak tartja a párbeszédet, és hogy az egyház ne legyen személytelen a hívők szemében - hangsúlyozta a szóvivő. A videoüzeneteket szeptember harmadik hetétől várják. Habár az üzenetek közül a "gyalázkodóakat" kiszűrik és nem teszik közzé, az érsekség nem akar kitérni a kényes témák elől sem, mint például az egyházi szexuális erkölcsre vonatkozó kérdések - mondta Michael Prüller.
Kapcsolódó cikkek
- A Vatikáni Rádió androidos alkalmazást indított
- EricssonLab: egyre többen osztják meg közösségi oldalakon a tévében látottakat
- Ahol a fájlmegosztás egyházi rangra emelkedett
- Az olasz kormányfőt paradicsommal dobálják a Facebookon
- Már több mint 83 millió hamis felhasználója van a Facebooknak
- Zuppaa: ahol közösségi élménnyé válik az önmegvalósítás
- Debütál a facebookos web-to-print alkalmazás
- Mikroblogján népszerűsíti a buddhista tanításokat egy kínai szerzetes
- Bronzkori "Facebookon" üzentek egymásnak a vadászok
- Zuppaa: Elindult az első magyar közösségi névjegy
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.