Újabb sikeres Microsoft – SUSE együttműködés
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a Microsoft és a SUSE az Open Source Business Conference rendezvényen bemutatta legújabb közös megoldását: a SUSE Manager Management Pack for System Center-t. A jelenleg béta fázisban lévő új termék a SUSE Manager által biztosított, Linux-alapú szerverfelügyeleti funkciókat kapcsolja össze a System Center rendszerrel, a Microsoft felügyeleti platformjával. Ennek eredményeként az ügyfelek a Windows, illetve a SUSE Linux Enterprise Server és a RedHat Enterprise Linux Server rendszerek felügyeletét ugyanazon System Center konzolról láthatják el.
A SUSE Manager segítségével a szervezetek egyetlen konzolról, átfogóan felügyelhetik Linux kiszolgálóikat fizikai, virtuális és felhőalapú környezetekben, így csökkennek az üzemeltetési költségek, miközben javul a megfelelőség és a szolgáltatás minősége. A megoldás lehetővé teszi a frissítések automatikus telepítését, valamint az esetleges hibás csomagok egyszerű visszavonását. Az eszköz további funkciói között szerepel az automatikus szervertelepítés, a kiszolgálók monitorozása, a szerep alapú felügyelet, valamint a hardver- és szoftverleltár készítése.
Az új megoldás a SUSE Manager képességeit integrálja a System Center megoldáscsomagba, ami így egyszerre képes a Windows, a SUSE Linux Enterprise és a RedHat Enterprise Linux szerverek egypontos felügyeletére. A jelenleg béta verziójú SUSE Manager Management Pack for System Center így lehetővé teszi a virtuális és a felhőalapú számítástechnikában rejlő lehetőségek teljes kihasználását. A SUSE szorosan együttműködik az iparág legfontosabb szereplőivel annak érdekében, hogy a különböző gyártóktól származó megoldások az első pillanattól fogva együttműködjenek egymással.
A SUSE Manager számos különféle hardverrendszeren képes felügyelni a Linux-alapú informatikai szolgáltatásokat, az x86 platformtól kezdve az IBM System z-ig, továbbá futtatható a Hyper-V, VMware, Xen és KVM technológiákon is. A SUSE Manager emellett együttműködik a nyilvános és privát felhőkkel, például az Amazon EC2 rendszerével, ahogyan mostantól a Microsoft felügyeleti megoldásával is.
További információért, illetve a nyilvános béta tesztben történő részvételért kérjük, látogasson el a következő weboldalra: http://www.suse.com/products/suse-manager/open-beta.html
Kapcsolódó cikkek
- A SUSE vezet a Linux szállítók között a tanúsított alkalmazások terén
- 3 az 1-ben – új NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet
- Szerverfelügyelet, akár a tópartról
- Elérhető a SUSE Linux Enterprise 11 Service Pack 2
- SUSE Linux Dell felhőben
- Erősödő ellensúly az MS Office-szal szemben
- A Microsoft és a SUSE megújította együttműködését
- SUSE Manager: fejlett rendszerfelügyeleti eszköz Linuxra
- SUSE Linux a felhőben: óradíjas alapon az Amazon Web Services-től
- Ingyenes adok-kapok: megnyílt a SUSE Gallery, a Linux-alapú szoftverkészülékek tárhelye
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.