Közgyűlést tartott az IVSZ

forrás Prim Online, 2012. május 10. 18:36

Ma tartotta meg éves közgyűlését az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), ahol Laufer Tamás elnök ismertette a tavalyi év eredményeit és az idei stratégiai célokat. A közgyűlésen az IVSZ tagsága új Etikai és Fegyelmi Bizottsági, Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottsági tagokat, valamint KKV tagozatvezetőt választott.

„Az IVSZ elérte éves terveit, azonban egy szövetség csak akkor lehet maradéktalanul boldog, ha az által képviselt iparág is teljesítette terveit. Az infokommunikációs piac azonban a tavalyi évben nem növekedett a megfelelő mértékben, az állami megrendelések hiányoztak és az üzleti szféra is belassult. Az idei évben elmozdulást és pozitív változásokat várok a nehézségek és az eddigi nem túlzottan pozitív irányok ellenére. A lehetőségeink meglesznek, hiszen az EKOP program keretében 50 milliárd forint van beágyazva a rendszerbe, és további innovációs és GOP pályázatok is várhatók ” – mondta Laufer Tamás, az IVSZ elnöke. „A szakképzés, innováció, pályázatok és közbeszerzések területén várunk komoly változásokat, amihez többek között a közbeszerzési rendelkezések további változására és például nagyon erős Innovációs Hivatalra van szükségünk. Az ezekhez szükséges párbeszédekre és tényleges segítségnyújtásra az IVSZ minden téren nyitott.” – folytatta Laufer Tamás. 

 
„2012 az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve, aminek sikerességéhez az információs társadalom nagyban hozzájárulhat. Az informatika eszközeivel ténylegesen aktívan tudjuk tartani az időskorban lévő embereket, amihez azonban további programok és lehetőségekre van szükség. Természetesen a fiatalokról sem szabad elfeledkezni. A kormány által kiemelt és elvárt 1 millió új adózóról szóló elképzeléseket, mi annyival tudjuk kiegészíteni, hogy ez csak akkor lehet sikeres hosszútávon, amennyiben ez 1 millió új és aktív internethasználót is jelent. Ennek elérését is támogatják oktatási céljaink és programtörekvéseink” – ismertette elképzeléseit az IVSZ elnöke.
 
Mészáros György a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) vezetője „A XXI. század kiemelt ágazata az infokommunikáció” című előadásában mutatta be az infokommunikációs szakma innovációs motivációját és lehetőségeit. Az áprilisban publikált, Nemzetgazdasági Minisztérium közreműködésével, a Központi Statsztikai Hivatal és a Deloitte Zrt-val együttműködve, NIH koordinációval készült kutatás szerint a vállalati K+F-et a külföldi nagy cégek dominálják, míg a KKV szektor csak igen kis hányada foglalkozik kutatás-fejlesztéssel. A 2007-től megfigyelhető erőteljes bővülésnek köszönhetően az infokommunikációs szolgáltatásokban 2010-re közel annyi, kutató- fejlesztő dolgozott, mint a gyógyszeriparban. Ugyanakkor az egy kutatóra jutó K+F ráfordítás még mindig töredéke a gyógyszeripari átlaghoz képest. 
 
Dobos Attila a szövetség főtitkára bemutatta a munkacsoportok és az iroda tevékenységét. Az IVSZ-hez tavaly 50 új vállalat csatlakozott, amelyben a főleg informatikai tevékenységet folytató vállalkozások mellett természetesen elektronikai és távközlési vállalat is található. Méretüket tekintve a nagyvállalati és multi belépők mellett, a legjelentősebb két bővülő szegmens a kkv-k és mikrovállalkozások köre volt.    
 
A közgyűlés az új Etikai és Fegyelmi Bizottsági, Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottsági tagok mellett döntött, a Dobos Attila főtitkárrá választása óta megüresedett KKV tagozatvezetői pozíciójáról is. Az új KKV tagozatvezető Sasi Péter megbízatása 1 évre szól, míg az új Bizottsági tagokat 3 évre választották meg. 
Kulcsszavak: IVSZ

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52