A Telekom a főszponzora idén is a VOLT Fesztiválnak
Soha annyi világsztár és hazai nagyágyú nem lépett még fel hazai fesztiválon vidéken, mint ahányan a 20. VOLT-ra érkeznek. A jubileumi, soproni fesztiválnak idén is a Telekom a főszponzora.
A több éves sikeres együttműködés folytatásaként a Telekom az idén is főtámogatóként kapcsolódik a VOLT Fesztiválhoz. „Ebben a nem túl kedvező gazdasági környezetben a rendezvényeink előrelépéséhez elengedhetetlen a stabil támogatói háttér. A Telekommal korábban is jó kapcsolatot ápoltunk, mostani határozott jelenléte a vidéki fesztiváljainkon pedig lehetővé teszi, hogy ezek a rendezvények tovább fejlődhessenek” – mondta Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezetője.
„A Telekom támogatása révén lehetővé válik, hogy idén a korábbinál is több világszínvonalú produkcióval és hosszabb műsoridővel jelentkezzen a VOLT” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál főszervezője. „A fesztivál majdnem egy teljes nappal hosszabb lesz, a nyitónapon ugyanis több színpadon gálaesttel készülnek megünnepelni a jubileumi eseményt, ennek részleteit azonban még nem áruljuk el.”
Kapcsolódó cikkek
- Már három képernyőn elérhető a ZeneCenter
- A Telekom a Balaton Soundot is támogatja
- Megvan a végleges programja a VOLT-nak
- Hegyalja Fesztivál: Kassaiaknak, pécsieknek ingyen
- Kész a VOLT nagyszínpada!
- Telekom-csomag szórakozóhelyeknek
- Féláron is Szigetelhetsz, ha voltál már legalább háromszor korábban
- Idén bankkártyával is fizethetünk a Szigeten
- A versenytársak együttműködése kell a mobilfizetés elterjedéséhez
- Amatőrök is felléphetnek a VOLT-on
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.