E-útdíj elektronikus kapu vagy GPS megoldással
A járműkövető technológiával foglalkozó WebEye Magyarország Kft. az európai tapasztalatok alapján kétféle technológiai megoldást tart alkalmasnak az e-útdíj bevezetésére: az utakra telepített mikrohullámú jeladókat hordozó elektronikus kapuk kialakítását, vagy GPS-technológiák alkalmazását.
A kormányzati tervek szerint 2013-tól Magyarországon is bevezetnék a használatarányos útdíjat, amelynek lényege, hogy az üzemeltető a megtett kilométerek után, elektronikusan számlázza a fizetendő összeget az adott útszakaszon közlekedőknek.
Az úgynevezett free-flow típusú, azaz az autók megállítása nélküli útdíjrendszerek bevezetésével az eddig előre váltott matrica helyett a beépített egység - on board unit - segítségével automatikusan, vagy a fizető terminálokon keresztül lehet rendezni a számlát.
Bagossy Tamás, a WebEye Magyarország Kft. üzletágvezetője a cég közleményében rámutat: a meglévő infrastruktúrát teljesen át kell majd alakítani, hogy alkalmassá váljon az autópálya-használat pontos nyomon követésére. Hozzátette: Európában jelenleg az elektromos kapu megoldás dominál, mivel ezeket a rendszereket akkor építették ki, amikor más alternatíva még nem volt.
A jelfogó elektronikus kapuk a fizetős útszakaszra való fel-és lehajtást rendszám alapján ellenőrzik, az így beérkezett adatok segítségével mérik a jármű által megtett út hosszát, és állapítják meg a fizetendő összeget - mutatott rá Bagossy Tamás.
Az Európai Unió ajánlásában a GPS-t nevezi a jövő technológiájának, ezért is indították el a Galileo Programot, amely az USA által üzemeltetett GPS díjmentes szolgáltatás alternatívájaként jön létre. A műholdas rendszerek előnye, hogy rendkívül tág a felhasználási területük, az e-útdíjon kívül az általános járműkontroll, illetve a logisztikai szabályozás területén is jól kihasználhatóak az így nyert adatok - hangsúlyozza közleményében az WebEye.
Kapcsolódó cikkek
- Hangfelismerő technológia az iGO primo-ban
- Ingyenes, valós idejű forgalmi adatokkal egészült ki az iGO primo app
- E-útdíj: elektronikus kapu vagy GPS?
- Havidíjas navigáció a Garmintól
- iPadra optimalizált TomTom iPhone alkalmazás
- Tweetelj, keress és vezess! – Közösségibb navigáció a TomTomtól
- Indul a GPS-alapú parkolás Budapesten és 26 vidéki városban
- TomTom App for iPhone 1.7 trafipax szolgáltatással
- Sony TomTom navigációs AV rendszerek
- Jitti: traffipax, baleset és más közlekedést befolyásoló eseményekről is értesíthetik egymást a felhasználók
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.