Microsoft-Nokia konferencia: bemutatkozik a Mango
Együttműködésük újabb lépcsőjeként közös mobilfejlesztői konferenciát szervez a Microsoft Magyarország és a Nokia, amely egyben nyitóeseménye lesz a háromnapos Mobil Weekend mobiltechnológiai rendezvénysorozatnak. Az érdeklődők a Microsoft fejlesztői oldalán jelentkezhetnek a november 25-i ingyenes konferenciára.
A délelőtt folyamán a BME MSDN Kompetencia Központ (MSDN KK) munkatársai egy mintaalkalmazáson keresztül mutatják be a Windows Phone Mango platformot, míg délután olyan magyar alkalmazások fejlesztői beszélnek a tapasztalataikról, akik igazi sikersztorikkal írták be magukat a Windows Phone platform történetébe. A konferencia végén öt ingyenes Windows Phone tréninghelyet sorsolnak ki a szervezők, amelyet szintén az MSDN KK szervez.
A konferencia szünetében, és a Mobil Weekend teljes ideje alatt Nokia stand áll a résztvevők rendelkezésére, ahol kipróbálhatják a finn világcég első Windows Phone operációs rendszert futtató Nokia Lumia 800 és 710-es készülékeit.
A pénteki ingyenes nyitókonferenciával induló rendezvénysorozat szombaton és vasárnap folyamatos előadásokkal, műhelyekkel és kiállítással is várja a látogatókat. A Mobil Weekend keretében 55 versenyző vág bele egy 72 órás alkalmazásfejlesztői versenybe, amelynek legjobbjai egymillió forint összdíjazásban részesülnek.
A Microsoft-Nokia fejlesztői konferencia:
· helyszíne: VAM Design Center, 1061 Budapest, Király utca 26.
· ideje: 2011. november 25.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft Windows 8 “Consumer Preview” verzió
- Piros és zöld színekben is elérhető lesz a Nokia Lumia 800
- A T-Mobile-nál mától kapható a Nokia Lumia 800 és Lumia 710
- Nokia Lumia 800 és Lumia 710 a Telenor kínálatában
- Közös Nokia és Microsoft fejlesztői laboratórium nyílik
- Elérhető a Microsoft System Center 2012 kiadás előtti verziója
- Ingyenes Windows Phone szakkönyv a Microsofttól
- HTC TITAN II – Windows Phone rendszerű fényképezőgép?
- Lelepleződött a Nokia Lumia 900
- Erősödő ellensúly az MS Office-szal szemben
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.