Az 50 legjobb weboldal – zene és film

Vértes Judit, 2011. augusztus 20. 18:56
Akik a hétvégi melegben inkább a virtuális barangolást választják, azoknak érdemes ellátogatniuk a Time magazin weboldalára. Az újság szerkesztői kiválasztották az 50 legjobb weboldalt  témák szerint csoportosítva. Az oldalak között egyaránt szerepelnek régi klasszikusok, és új hódítók. A cikksorozat első részében az öt legjobb zenei és videó portált mutatjuk be.

 

A Music&Video oldalak között szerepel az 8track internet rádió, ahol a tagok maguk tölthetnek fel legalább 8 számból álló „műsort”, melyet a többiek meghallgathatnak. A közösségi oldalakhoz hasonlóan követhetjük a hasonló zenei ízlésű embereket. A műsor mindig új és változatos, hiszen a zenei szerkesztők mi magunk vagyunk.
 
Szintén a közösség és a zene kapcsolatát erősíti a turntable.fm, mely egyelőre csak az Egyesült Államokból érhető el, de ha van olyan Facebook-os ismerősünk, aki már csatlakozott, kérhetünk tőle meghívót. A video portálok közül a HBO GO , a Howcast  és a My Damn Chanel  került az első 50 közé. Az HBO GO a kábelcsatornán vetített filmeket és sorozatokat teszi elérhetővé, míg a másik két oldalon főleg rövid, humoros vagy komolyabb videók nézhetők és tölthetők fel.
 
 
Kulcsszavak: TOP50 videó zene

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52