A Microsoft megvenné az AOL-t?
A valaha a világháló egyik úttörőjének számító internet- és tartalomszolgáltató cég vezérigazgatója, Tim Armstrong annyit árult el a sajtónak, hogy két potenciális partnerrel is tárgyalásokat folytatnak egy lehetséges együttműködésről. Ez elvben jelentheti azt is, hogy csupán szolgáltatási kooperációról van szó: ez nem lenne új az AOL történetében, hiszen a cég portálján jelenleg is a Google keresője működik. Egyes hírforrások szerint azonban nyílt felvásárlásról is szó lehet, az egyik potenciális vevő pedig nem lenne más, mint a Microsoft. A tőzsdei befektetők úgy látszik, nem zárják ki teljesen a lehetőséget, mivel az AOL papírok úgy drágultak 5,8 százalékkal, hogy eközben a Nasdaq index több mint 3 százalékpontot esett.
A Microsoft számára valóban kulcsfontosságú, hogy minél szélesebb körben elterjessze Bing keresőtechnológiáját és egyéb web-alapú szolgáltatásait és platformjait, ehhez azonban az AOL esetében valóban elegendő lenne az együttműködés, amelynek keretében például Bing-re cserélnék a portálon működő Google keresőt. Ráadásul a Time Warner a leválasztás előtt minden valószínűség szerint túl akart már adni az AOL-on, mégsem sikerült neki.
Kapcsolódó cikkek
- Kínában erősít a Microsoft
- A Microsoft a legvonzóbb munkahely
- A Microsoft kisebb profitot termelt, mint az Apple
- A tripoli kormány fogva tartja a Microsoft országmenedzserét
- Felvásárlással menekül előre az AOL
- Rekordbevételt ért el a Microsoft
- A Microsoft megveszi az Adobe-ot?
- A Microsoft szemet vetett a Symantecre?
- Orosz kém a Microsoftnál
- Az LLP Hungary a Microsoft elit partnerei között
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.