Megválik alkalmazottai harmadától az AOL
A cég önkéntes és nem önkéntes alapon választaná ki az elbocsátandókat, a létszámcsökkentéstől évi 300 millió dolláros megtakarítást remél.
A Time Warner korábbi bejelentése szerint az AOL-t december 9-én választanák le anyacégéről.
Korábban a társaság egyik ékköve volt az AOL internetszolgáltató, amely fénykorában, a kilencvenes években több mint 30 millió ügyféllel rendelkezett. Az idei harmadik negyedévben már alig 5,4 millióan voltak, ami 438 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, pedig a cég már akkor is mélyrepülésben volt. Az AOL 23 százalékos bevételcsökkenéssel zárta az idei harmadik negyedet, az anyavállalat pedig megerősítette, hogy az év végéig megválik a cégtől.
A világ vezető szórakoztatóipari vállalkozása, az amerikai Time Warner Inc. 38 százalékos nyereségcsökkenést jelentett november elején a harmadik negyedévről, viszont felfelé módosította az év egészére vonatkozó profitelőrejelzését, a hirdetési piac javulására hivatkozva.
Kapcsolódó cikkek
- A Pannon várhatóan 200 alkalmazottját bocsátja el
- Elbúcsúzik a német piactól az amerikai AOL
- Négyszáz fős létszámleépítés a Magyar Telekomnál
- Rekordveszteség, elbocsátások a Hitachinál
- 12 000 dolgozójától válik meg az AT&T
- Magyar Telekom: stabil létszámgazdálkodás a következő 3-5 évben
- Az AOL ismét megkörnyékezte a Yahoo-t
- Ráfizetés a Google egymilliárd dolláros AOL-befektetése
- Több száz új munkatársat keres a tiszaújvárosi Jabil
- Great Place to Work: a Microsoft Európa legjobb munkáltatója
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.