65 millió dolláros vigaszdíjat fizetett a Facebook
A 37 nyelven 170 országban hozzáférhető Facebook több mint 150 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik mára, ám a kezdet a jelek szerint nem volt éppen egyszerű.
A nagyközönség magáról a perről is alig értesült, melyet a ConnectU rivális közösségi oldal tulajdonosai akasztottak a Facebook nyakában. A ConnectU szerint a kezdet kezdetén, amikor kialakult a Facebook alapvető felépítése, annak tervezői ötletek híján a ConnectU elképzeléseit másolták le, és emelték be saját rendszerükbe. A Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg annak idején együtt járt a Harvardra a ConnectU tulajdonosaival, így könnyű elképzelni a kapcsolatot. Ezt a bíróság is így látta, mert tavaly már egyértelműen vesztésre állt a Facebook, így kiegyezés mellett döntött.
A peren kívüli megállapodás összege 65 millió dollár, amit csupán azért tudhatunk, mert a ConnectU-t képviselő Quinn Emanuel Urquhart Oliver & Hedges ügyvédi iroda belső újságjába is bekerült ez az információ. Innen derül ki, hogy Tyler és Cameron Winklevoss, a ConnectU-t alapító ikerpár készpénzben és részvényekben juthat hozzá az összeghez. A kiszivárgás tényét Peter Calamari vezető ügyvéd is elismerte, kijelentve, hogy soha semmit nem akartak nyilvánosságra hozni az üggyel kapcsolatban, és valaki, akinek nem kellett volna, átengedte az információt. A 65 millió dolláros kiegyezés jól hangzik, ám mégsem egetverő összeg, ha figyelembe vesszük, hogy a Facebook értékét a Microsoft 2007-es beszállásakor 15 milliárd dollárra tették a szakértők.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Amerikában a kiberkalózok a közösségi oldalakon támadnak
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- 24 órán belül már a második támadás a Facebook-felhasználók ellen
- Kijavították a bizalmas adatokat kiszolgáltató hibát a Facebookon
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.