Élményalapú technológiai foglalkozás általános iskolás lányoknak

forrás: Prím Online, 2024. március 11. 12:59

A Lufthansa Systems Hungária és a Technológiai Oktatásért Alapítvány (Skool) 12-14 év közötti lányok számára szervezett egynapos, ingyenes technológiai workshopot. Az eseményen résztvevő diákok a napjaink egyik meghatározó programozási nyelvének számító Python rejtelmeibe nyerhettek betekintést a szoftverfejlesztő vállalat önkéntes mentorainak segítségével a cég budapesti központjában, az Infoparkban.

A legutóbbi #femintech kutatás szerint az Európai Unióban 8,4 millió szakember dolgozik az IKT-iparágban, akik csupán 18,5 százaléka nő. Magyarországon ez az arány mindössze 12,3 százalék. Sokan még mindig férfias szakmának tartják az informatikát, ugyanakkor a vállalatok szívesen látnának jóval több női digitális szakembert a szektorban.

 

A fenti céllal összhangban a német Lufthansa Csoporthoz tartozó, légiipari szoftverek fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó Lufthansa Systems Hungária a Skool-lal karöltve március 9-én élményalapú foglalkozást tartott 12-14 éves korú lányok számára.

 

A fiatal nők informatikai pályaorientációja jegyében szervezett díjmentes, egész napos workshopon tizenhét általános iskolás korú lány vehetett részt, akiknek az informatikai vállalat hat szakembere önkéntes mentorként segített alapfogásokat elsajátítani a napjaink egyik meghatározó programozási nyelvének számító Pythonban.  

 

skool.org.hu

 

A műhelymunka keretében a résztvevő diákok megírhatták első programjaikat, illetve játékokat készíthettek, valamint rajzolhattak a Python nyelv segítségével. A programban való részvételnek nem volt feltétele a magas szintű matematikai tudás és előképzettség.  

 

„Célunk, hogy a légitársaságokat intelligens technológiai megoldásokkal segítsük. Fontosnak tartjuk a fiatal tehetségek támogatását, az esélyegyenlőség biztosítása pedig alapvető vállalati értékünk, ezért is lényeges, hogy szerepet vállaljunk abban, hogy minél több nő helyezkedjen el és érjen el sikereket az informatikai pályán. Ebben a szellemiségben egy rendhagyó, tanulással és élményekkel teli programozó napot szerveztünk diákok részére, parterünkkel a Skool-lal közösen, mely iskolás korú lányok számára biztosít lehetőséget arra, hogy betekintsenek a szoftverfejlesztés rejtelmeibe” – hívta fel a figyelmet Turcsikné Gáspár Georgina, a Lufthansa Systems Hungária HR vezetője.

 

A nap folyamán a résztvevőknek az izgalmas feladatok megoldásán túl arra is lehetőségük volt, hogy új ismeretségeket kössenek és egy életre szóló élménnyel gazdagodjanak.

 

„10 éves működésünk alatt egyedülálló tapasztalatra tettünk szert abban, miként kell az informatikát élményszerűen tanítani, hogy a gyerekek átélhessék a kreatív alkotás és felfedezés élményét. Továbbra is olyan történetet szeretnénk, amilyet itthon még nem csinál senki. Amiben a legelsők és a legjobbak vagyunk, de a főszerepet elsősorban nem mi játsszuk, hanem a gyerekek, a szülők, a mentorok és oktatók, valamint az olyan kiváló partnereink, mint most a Lufthansa Systems Hungária. A légiipari informatikai vállalat ugyanis nemcsak hatalmas lelkesedéssel, hanem kimagasló profizmussal állt hozzá mind a gyerekekhez mind magához a projekthez” – mondta el Koleszár Szilvi, a Skool társalapítója és CEO-ja.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36