Még lehet jelentkezni a ProSuli versenyére!

forrás: Prím Online, 2024. január 10. 20:49

Idén is megrendezi diákoknak szóló robotika versenyét a ProSuli. A jelenleg is nyitott nevezési szakaszban még 3 intézmény számára van szabad hely, a szerencsés pályázók automatikusan LEGO robot készletet kapnak, amivel felkészülhetnek a versenyre. A február végi megmérettetésre január 19-ig lehet jelentkezni, és 2024-ben először olyan iskolák is nevezhetnek, akik még nem tagjai a ProSuli programnak. Az idei verseny egyúttal a Robotex International nemzetközi robotika verseny hazai fordulója, így a 30 csapatából kikerülő két győztes csapat kvalifikációt nyer az észtországi megmérettetésre. 

Február végén harmadik alkalommal rendezi meg robotika versenyét a ProSuli, a Yettel digitális oktatási programja. Az eseményen két fős csapatok mérik össze tudásukat két korcsoportban: általános és középiskolás korosztályban. A versenyen 30 csapat indulhat, közülük összesen tizenkettőt a ProSuli támogat robot készlettel. Az eseményen idén először bármely magyarországi iskola – aki jelenleg még nem tagja a ProSuli programnak – nevezhet csapatot, a sikeres pályázók közül pedig hárman egy-egy saját LEGO robotkészletet kapnak, amivel már erre a versenyre is készülhetnek. A három szabad hely kiosztásáról a szervező ProSuli nyilvános sorsolás útján dönt majd. A verseny a törökbálinti Yettel Házban, két korcsoportban zajlik, mindkét korcsoport győztes csapatának jutalma, hogy részt vehet novemberben a 28 ország részvételével, Tallinban zajló Robotex International nemzetközi robotika versenyen, amelyre a részvételt a Yettel biztosítja.

 

 

Évente változó feladatok, bármikor feltűnhetnek új diák programozó-csillagok

 

A tavalyi versenyen úgynevezett “robot sumo” kategóriában mérkőztek meg egymással a diákok, amely során a robotoknak egy 1 méter átmérőjű porondon kellett megküzdeni és a körön kívül juttatni ellenfelüket. 

 

Idén vonalkövetéses megmérettetés lesz a feladat, vagyis a diákok által programozott és irányított robotoknak egy meghatározott, változatos kanyarokkal ellátott vonalpályán kell minél gyorsabban és pontosabban végig haladni. A feladat megoldásához a robotok szenzorokat vesznek igénybe, amelyeket mozgásuk irányításához használnak.

 

 

Aki 2024. január 19-én éjfélig jelentkezik , az részt vesz a robotkészletek sorsolásán. A nyilvános sorsolást január 22-én tartják a szervezők, ekkor derül ki, hogy kik azok a szerencsések, akik saját LEGO robotkészletet kapnak a felkészülésre, az eseményen való részvételre és további oktatási célokra. A csapatok ezt követően egy bő egy hónapos felkészülési időszakban vesznek részt, amelyet az eszközök biztosítása mellett felkészítő anyagokkal is segít a ProSuli szakmai csapata. Akik a sorsoláson nem nyernek, egy következő körben jelentkezhetnek majd a versenyen való részvételre. 

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy „házi” versenyből néhány év alatt egy rangos, nemzetközi megmérettetés hivatalos magyarországi előválogatója lett a ProSuli robotika verseny. A robotok egyre elterjedtebbek a munka világában, a gyártástól a szolgáltatásokig, így a verseny segíthet a diákoknak megérteni ezen eszközök működését és alkalmazását, ezáltal felkészültebben léphetnek ki majd a jövő munkaerőpiacára. Emellett számos olyan készségüket csiszolhatja, amelyekre az élet minden területén szükség van, így fejlődhetnek például a problémamegoldás, a kreativitás, a kritikai gondolkodás és a csapatmunka terén is. De a robotika pusztán szórakoztató és motiváló is lehet, hiszen a robotok izgalmas interaktív eszközök, számos felhasználási lehetőséggel” – mondta Koren Balázs, a ProSuli szakmai vezetője.

 

 

„A robotika olyan, mint a LEGO: a végtelen lehetőségek tárháza. A mi különóránkon a gyerekek úgy tanulnak vele, hogy észre sem veszik. A robotokat be lehet vinni bármilyen tanórára, legyen az idegennyelv, irodalom vagy matematika. Így a szakkör egyúttal besegít más órákon is, a gyerekeket pedig rendkívüli módon motiválja a tanulásra” – mondta Fülöpné Kovács Krisztina, a ProSuli 2023-as robotika versenyén debütáló, és első helyet szerző Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium tanára.

 

Az idei ProSuli robotika versenyre az alábbi linken lehet jelentkezni. További információ a versenyről hamarosan a ProSuli weboldalán.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36