A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

forrás: Prím Online, 2023. november 9. 10:04

A Magyar Telekom közzétette 2023. harmadik negyedévére vonatkozó, az EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra. 

 

Főbb eredmények:

 

Az összes bevétel éves szinten 13,3%-kal, 216,2 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében elsősorban a mobil adatforgalom és a vezetékes szélessávú bevételek erőteljes növekedése miatt, ami tükrözi a mögöttes üzleti növekedést, valamint a 2023. március 1-jétől a magyar előfizetési díjakban végrehajtott inflációkövető díjkorrekció pozitív hatását.

▪ A mobil bevételek 13,0%-kal, 126,0 milliárd forintra nőttek 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ami a mobil adatforgalom folyamatos növekedésének és a hangalapú kiskereskedelmi bevételek növekedésének köszönhető.

▪ A vezetékes bevételek éves összevetésben 17,0%-kal, 69,5 milliárd forintra nőttek 2023 harmadik negyedévében. Ez a javulás elsősorban a vezetékes szélessávú és televíziós szolgáltatásokból származó bevételek növekedésének köszönhető, amely most magasabb készülékértékesítési bevételekkel párosult.

▪ A rendszerintegrációs és informatikai ('RI/IT') bevétel 3,8%-kal, 20,7 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében, a magyarországi nagy értékű projektekből származó bevételek növekedésének köszönhetően.

 

A közvetlen költségek éves szinten 5,4%-kal, 85,0 milliárd forintra nőttek 2023 harmadik negyedévében, a követelések magasabb értékvesztése és az egyéb közvetlen költségek emelkedése miatt. 

▪ Az összekapcsolási költségek az előző év azonos időszakához képest nagyjából változatlanok maradtak, 2023 harmadik negyedévében 6,0 milliárd forintot tettek ki, mivel a magyarországi belföldi mobilszolgáltatóknak, a kisebb kimenő forgalommal összhangban járó alacsonyabb kifizetéseket ellensúlyozták a nemzetközi tranzitforgalom növekedése miatt magasabb észak-macedóniai kifizetések.

▪ Az RI/IT szolgáltatáshoz kapcsolódó költségek 2023 harmadik negyedévében 6,9%-kal, 14,8 milliárd forintra nőttek éves összevetésben, összhangban a magasabb bevétellel.

▪ Értékvesztés miatti veszteségek és nyereségek – pénzügyi és szerződéses eszközök (követelések értékvesztése) 1,3 milliárd forinttal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, 2023 harmadik negyedévében 2,7 milliárd forintot tettek ki. Ez egyrészt a magasabb bevételi bázisnak, másrészt a tárgyidőszaki ügyfélkövetelések kedvezőtlenebb korosodási struktúrájának tudható be, szemben a 2022 harmadik negyedévi eredményekre kedvezően ható, a magyarországi működésben jelentkező kedvező korosodási hatással.

▪ A távközlési adó éves szinten 4,0%-kal csökkent, 2023 harmadik negyedévében 6,3 milliárd forintot tett ki, ami elsősorban az üzleti ügyfélkör csökkenő mobil hanghasználatát tükrözi.

▪ Az egyéb közvetlen költségek 4,5%-kal, 55,2 milliárd forintra nőttek 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, a készülékértékesítési költségek és a TV-tartalom díjak emelkedése miatt.

 

A bruttó fedezet éves szinten 19,0%-kal 131,3 milliárd forintra javult 2023 harmadik negyedévében, a távközlési szolgáltatások magasabb hozzájárulásának köszönhetően.

 

 

Közvetett költségek 12,6%-kal, 50,8 milliárd forintra nőttek 2023 harmadik negyedévében, elsősorban a magyarországi magasabb energiaköltségek következtében. 

▪ A személyi jellegű ráfordítások 21,1 milliárd forintot tettek ki 2023 harmadik negyedévében, ami éves szinten 1,0%-os növekedést jelent. Ennek oka az Észak-Macedóniában bizonyos karbantartási funkciók visszaszervezése következtében megnövekedett költségek, valamint a magyarországi béremelések hatása, amelyeket nagyrészt ellensúlyozott a 2022. harmadik negyedévi ráfordításokat kedvezőtlenül befolyásoló, a magyarországi alkalmazottaknak juttatott egyszeri kompenzáció hiánya.

▪ Távközlési pótadó 7,5 milliárd forintot tett ki, ami 16%-kal magasabb, mint egy évvel korábban, tükrözve a bevételnövekedést.

▪ Az egyéb működési költségek (a közműadó és a távközlési pótadó nélkül) 22,6%-kal 23,1 milliárd forintra nőttek 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ami a magyarországi magasabb energiaköltségeket, különösen villamosenergia-költségeket, valamint a további, infláció által vezérelt költségek jelentette nyomást tükrözi. Ezeket részben mérsékelte a költséghatékonysági intézkedések hatása és az észak-macedón energiaköltségek kedvező éves szintű alakulása.

▪ Az egyéb működési bevételek a korábbi trendeknek megfelelően 0,9 milliárd forintot tettek ki 2023 harmadik negyedévében.

 

Az EBITDA éves összevetésben 23,4%-kal 80,5 milliárd forintra, az EBITDA AL pedig 24,8%-kal, 73,1 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében a bruttó fedezet javulásának köszönhetően, amely ellensúlyozta a magasabb közvetett költségeket.

 

Az amortizációs költségek 2,5%-kal voltak magasabbak az előző év azonos időszakához képest, 2023 harmadik negyedévében 34,7 milliárd forintot tettek ki, tükrözve az IFRS 16 lízingkötelezettséghez kapcsolódó amortizációs költségek növekedését.

 

Az időszak eredménye éves szinten 33,3%-kal 24,7 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében a magasabb EBITDA hatására, amely ellensúlyozta a pénzügyi ráfordítások növekedését.

▪ A nettó pénzügyi eredmény a 2022. harmadik negyedévi 8,1 milliárd forintos veszteségről 2023 harmadik negyedévében 15,3 milliárd forintos veszteségre romlott. A kamatköltség növekedését a lízingkötelezettségekhez és részletfizetésekhez kapcsolódó magasabb kamatok és a magasabb átlagos kamatköltségek okozták. Az egyéb pénzügyi költségek kedvezőtlen változása elsősorban a derivatívák valós értéken történő értékeléséből származó kedvezőtlenebb eredményeket tükrözi a vonatkozó hozamgörbék eltérő elmozdulása miatt, miközben az euró-forint devizamozgás mindkét időszakban gyengülést mutatott, ami árfolyamveszteséget okozott.

▪ A nyereségadó éves szinten 22,1%-kal, 5,7 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében, ami az előző év azonos időszakához képest magasabb profitszintet tükrözi.

 

A nem irányító részvényesekre jutó adózott eredmény éves szinten 19,6%-kal 1,7 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében, ami elsősorban az észak-macedón leányvállalat EBITDA-jának javulását tükrözi.

 

A szabad cash-flow összege 48,3 milliárd forint pénzbeáramlást tett ki 2023 első kilenc hónapjában (2022 első kilenc hónapjában: 5,6 milliárd forint pénzbeáramlás).

 

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, elmondta: 

 

„A fenntartható növekedést célzó stratégiánk sikeres teljesítésének köszönhetően a harmadik negyedév során is ellenállónak bizonyult a működésünk a kihívásokkal teli makrogazdasági környezetben. Örömmel számolok be róla, hogy az időszak során a Magyar Telekom Csoport bevétele 13,3%-kal, az EBITDA AL pedig 24,8%-kal nőtt éves összehasonlításban.


Hálózataink fejlesztése iránti erős elkötelezettségünk lehetővé tette, hogy továbbra is kiemelkedő ügyfélélményt biztosítsunk, és hogy a folyamatosan növekvő vezetékes- és mobiladat iránti igényt is ki tudjuk szolgálni. Mindemelett nemrég megszilárdítottuk elkötelezettségünket Magyarország digitalizációjáért, Közös Nyilatkozatot írtunk alá Magyarország Kormányával, melyben megerősítettük hosszútávú együttműködésünket Magyarország digitális átalakítása érdekében.


Ahogy azt 2023 szeptemberében közzétettük, felfelé módosítottuk az idei évre vonatkozó célkitűzéseinket. Előre tekintve arra számítunk, hogy éves szinten a bevételek és az EBITDA AL 10%-15%-os mértékben fog növekedni a magyarországi távközlési piacon tapasztalható, a korábbiakban vártnál kedvezőbb folyamatoknak köszönhetően.”

 

Célkitűzések:

 

Kulcsszavak: +céginfó Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36