Fiatal klímahősöket látott vendégül a Microsoft budapesti székháza
Fenntartható adatközpontok, mesterséges intelligencia, a zéró kibocsátást támogató eszközök és szolgáltatások, a karbonsemlegesség szolgálatába állított gépi intelligencia, – csak néhány azon témák közül, amelyeket megismerhettek azok a diákok, akik november 15-én látogattak el a Microsoft budapesti székházába az UNICEF Klímahősök “Gyárlátogatás” programjának keretében.
Tartalmas és izgalmas délelőttöt tölthettek a Microsoftnál egy budapesti gimnázium diákjai, ahol betekintést nyerhettek egy átlagos munkanapba, illetve azokba a cég által kínált megoldásokba, amelyek zöldebbé, fenntarthatóbbá, egészségesebbé teszik a mindennapokat, ezzel együtt pedig a munka hatékonyságát is növelik. Szó esett többek között a mesterséges intelligencia használatáról a biodiverzitás megőrzése érdekében, adatközpontokról, amelyek teljes mértékben a fenntarthatóság jegyében működnek, valamint arról is, hogyan segíti a Microsoft az ügyfeleit, hogy fenntarthatóbb módon végezhessék a munkájukat.
A jövő: karbonsemlegesség, mesterséges intelligencia és a HoloLens 2
Szabó Péter, a Microsoft ügyvezető igazgatója üdvözlő szavaiból kiderült, a Microsoft 2020-ban megerősítette vállalásait, amelynek részeként a vállalat az évtized végére karbonsemlegessé teszi a működését, és a körkörösség elve alapján nullára csökkenti hulladékkibocsátását a tudatos anyagválasztás, a gondos tervezés és az újrahasznosítás révén. Mindemellett a Microsoft 2030-ra vízpozitív vállalat lesz, azaz nagyobb mennyiségű tiszta vizet juttat vissza a környezetbe, mint amennyit a működése során felhasznál. Szabó Péter bemutatta a Microsoft legmodernebb adatközpontjának működését is: a létesítmény a fent említett elveknek megfelelően már zéró szén-dioxid- és hulladékkibocsátással működik, és megfelel a vízgazdálkodási célkitűzéseknek is.
Kamasinszki Rita, a Microsoft nagyvállalati üzletágának igazgatója azt ismertette gyakorlati példákon keresztül, hogy a Microsoft milyen módon nyújt segítséget ügyfeleinek a fenntartható működésben. A vállalat számos informatikai, pénzügyi, energetikai szolgáltatóval együttműködve olyan, a Microsoft-technológiáin alapuló, testreszabott fenntarthatósági megoldásokat kínál, amelyek az autóipartól a mezőgazdaságon, az ingatlangazdálkodáson át a kiskereskedelemig szinte bármilyen ágazat működését képesek optimalizálni, ezáltal hozzásegítve őket a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez.
Tóth András regionális marketingkommunikációs szakember pedig arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia miként állítható a környezeti fenntarthatóság szolgálatába. Az edge computing és az AI technológiáinak beépítésével a legmagasabb szintre fejleszthető az adatelemzés, a vizualizáció, vagyis az adatok analízise és értelmezése a hatékonyság növelése érdekében, valamint a virtuális modellezés, amelynek segítségével jelentősebb energiafelhasználás nélkül tesztelhetők a különböző munkafolyamatok.
Az előadók sorát Baranyi Szabolcs, a felhőmegoldások mérnöke zárta a HoloLens 2 bemutatásával. A HoloLens 2 a Microsoft egyik legfrissebb fejlesztése: a Windows 10 operációs rendszeren futó holografikus szemüveg új távlatokat nyit a munkavégzés terén, hiszen az eszköz viselője a mixed reality (kevert valóság) révén egyszerre láthatja a valós és a virtuális világ elemeit.
Klímakonferencia az ifjú Klímaősöknek
„Kreativitás, segíteni akarás, tettvágy – ezek jellemzik azokat a mai fiatalokat, akik reményeink szerint minél nagyobb számban csatlakoznak majd az UNICEF Magyarország kezdeményezéséhez. A Microsoftnál már jó ideje látjuk azt a tendenciát, hogy az iskolapadon túl is egyre több diák mutat érdeklődést a digitális technológia, a kódolás és a mesterséges intelligencia iránt. Reméljük, hogy a Klímahősök programban résztvevő fiatalok bebizonyítják, minden esélyük megvan arra, hogy egyszer majd felnőttként is a technológia legmodernebb eszközeivel dolgoznak a fenntarthatóságért, épp ezért a Microsoft örömmel karolja fel ezeket a tehetségeket” – mondta Szabó Péter, a Microsoft Magyarország igazgatója.
A Klímahősök kezdeményezés következő programjaként 2022. november 20-án, a Gyermekjogok Világnapján az UNICEF Fiatal Nagykövetek együttműködésével kerül sor az eddigi legnagyobb, 12-25 év közötti fiataloknak szóló hazai klímavédelmi konferenciára a Telekom székházában. A rendezvényen a környezetvédelemben, a fenntarthatóságban és a klímavédelemben kompetens szakemberek, véleményvezérek interaktív előadásait, kerekasztal-beszélgetéseit tekinthetik meg az érdeklődők. A konferencia házigazdáiként és az egyes előadások moderátoraiként a Fiatal Nagykövetek képviselik majd az ifjú korosztályok hangját az eseményen. A Klímakonferencián a Microsoft részéről Szabó Péter ügyvezető igazgató, Mátrai Zsuzsanna Zsófia, Közép-Kelet Európa kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója és Petra Čiček, a vállalat közép-kelet-európai fenntarthatósági igazgatója vesz részt előadóként.
Az UNICEF Klímakonferenciáján a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztrációt IDE kattintva lehet elvégezni.
A Klímakonferenciával kapcsolatos minden tudnivaló és a részletes program az esemény Facebook-oldalán érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- Az ipari vállalatok mindössze harmada halad jó úton fenntarthatósági céljai eléréséhez
- 400 millió tonna CO2-kibocsátást előztek meg a Schneider Electric segítségével
- Egyre gátlástalanabbak a kiberbűnözők
- Kiválóan teljesítettek a TIER mikromobilitási megoldásai
- Tévesen látják fenntarthatósági törekvéseiket az IT szektor szereplői
- Ingyenes Minecraft játékok a fagyott világból
- Nemzeti szuverenitás már a felhőben is
- ITBN: a folyamatos kibertámadásokra a többszintű védelem a válasz
- Az új Surface gépek a Windows PC-t a számítástechnika új korszakába vezetik át
- A Continental járművek beltereihez mutat be fenntartható felületi megoldásokat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.