Tajvani eszközökkel innoválják a magyar energiaipart

forrás: Prím Online, 2022. október 1. 10:13

A világ egyik vezető ipari informatikai berendezéseket gyártó és fejlesztő vállalata, a tajvani székhelyű Moxa szeptemberben legnagyobb magyarországi partnereihez látogatott, hogy bemutassák legújabb fejlesztéseiket, amelyeket elsősorban a transzformátor-alállomásokon keletkezett igények és a megújuló energiaforrások egyre szélesebb körű elterjedése inspirált.

A párizsi CIGRE nemzetközi energiaipari kiállításon való részvétel után, az 5 fős Moxa delegáció első útja egyenesen Magyarországra vezetett, hogy megerősítse több mint 20 éves múltra visszatekintő együttműködését hivatalos hazai disztribútorával, a Com-Forth Kft.-vel. A látogatás ezen túlmenően alkalmat teremtett arra, hogy a Moxa képviselői kifejezetten az alállomási környezetre specializált eszközeiket működés közben, a felhasználási környezetben is láthassák, és első kézből gyűjthessék össze az üzemeltetők innovációs javaslatait, ötleteit, amelyeket az eddigi termékfejlesztések során is mindvégig figyelembe vettek, így több innovatív funkció valósult már meg a Moxa termékekben magyar mérnökök igényei alapján.

 

A Moxa hamarosan piacra kerülő újdonságait ezúttal az alállomás automatizálási rendszerek és a megújuló energiaforrások üzemeltetésében rejlő kihívások ihlették azzal a céllal, hogy berendezéseik segítségével a környezetbarát energiaforrással működő erőművek maximalizálni tudják termeléseiket, megbízható és rugalmas hálózati elérhetőséget nyújtsanak, valamint energiatárolásuk is megfelelően optimalizált legyen. A már korábban is széles körben használt ipari Ethernet switchek mellett mindezt ma már olyan edge computing megoldásokkal is meg lehet támogatni, amelyek egyszerűen bővíthető I/O és soros interfészekkel, adatnaplózással és store&forward funkcionalitással, könnyen telepíthető és programozható beállításokkal, valamint távolról vezérelhető hibaelhárítási lehetőségekkel is rendelkeznek, mindezt a kiberbiztonság szem előtt tartása mellett.

 

 

Alállomások automatizálása és környezetbarát megoldások a hazai energiaiparhoz igazodva

A magyarországi villamosenergia-rendszer irányításáról, valamint az átviteli rendszer fejlesztéséről és üzemeltetéséről a MAVIR ZRt. gondoskodik, akik számos esetben alkalmaznak az igényekhez fejlesztett, az IEC 61850 szabványnak megfelelő Moxa eszközöket az alállomások szekunder rekonstrukciója vagy új alállomások létesítése során. Mindemellett az elszámolási mérések hálózatos lekérdezésének megvalósításában is Moxa eszközök segítik a munkájukat, amellyel lehetővé vált a fogyasztásmérők távoli ellenőrzése, felügyelete és az eszközökön keletkezett adatok távoli lekérdezése. Így mindenképpen hasznos volt a Moxa szakembereinek látogatása a MAVIR budapesti központjában, ahol a vállalat munkatársaival együtt gondolkodhattak további fejlesztésekben és még szélesebb körű felhasználási lehetőségekben.

 

Az MVM munkatársainak köszönhetően első kézből kaphattak betekintést a Paksi Atomerőmű, illetve a magyarországi szél- és naperőművek, gázturbinák villamosenergia-termelésének működésébe, ahol többfajta Moxa eszköz is segíti a zavartalan működést. A látogatás során a Moxa részéről Joshua Lin (product manager) és Clemens Huang (field application engineer) mutatták be a Moxa megújuló energiával kapcsolatos megoldásait, amelyek a jövőben még több innovatív funkcióval képesek támogatni az egyes állomások működését. Mindezek bevezetése és alkalmazása persze nem lenne teljes a Com-Forth Kft. mérnök munkatársainak segítsége nélkül.

 

 A Moxa delegációja a Protecta Kft. székhelyére is ellátogatott. A villamosenergia-iparban használt, saját fejlesztésű védelmi, automatika és irányítástechnikai feladatokat ellátó készülékeket gyártó vállalat a már meglévő és a közeljövőben piacra kerülő Moxa berendezésekkel történő rövid- és hosszútávú együttműködési potenciált ismerhette meg. Ahogyan az elmúlt közel egy évtizedben tették, úgy a jövőben felmerülő igények esetében is bátran vehetik számításba a Moxa által nyújtott lehetőségeket.

 

“Nagyon örülök, hogy két évnyi COVID-időszak után végre személyesen is lehetőségünk nyílt minőségi idő töltésére disztribútorunkkal, a Com-Forth Kft.-vel, és közös üzleti partnereinkkel, akikkel megismertethettük a Moxa legfrissebb újdonságait, ötleteit, amiket hamarosan együtt vezethetünk be a piacra. Az energiaipar már évek óta szerepel a portfóliónkban, mostanra azonban már az egyik legfontosabb területünkké vált. Ez egy olyan iparág, amely igazán megköveteli az innovációt, rengeteg fontos történés elé nézünk az elkövetkező években. A Com-Forth Kft.-vel történő együttműködésünk már több mint tízéves múltra tekint vissza, és bár Magyarország nem a legnagyobb ország Európában, ez idő alatt számos kimagasló sikert és piaci áttörést értünk el. A magyarországi energiaipar világviszonylatban is elismerésre méltó, és a mi partnereink a magyar piac kulcsszereplői. Ezért is fontos számunkra, hogy meghallgassuk igényeiket és releváns üzleti megoldásokat szolgáltassunk részükre a piac előre mozdításának érdekében” – foglalta össze a kétnapos látogatást Paul Dichkovski, a Moxa Channel Sales Managere.

 

Jun Chuang, a Moxa Product Managere pedig így fogalmazott: „A Com-Forth Kft. kiváló kapcsolatokat ápol a termékeink vásárlóival, ez teszi lehetővé számunkra, hogy elsőkézből szerezzünk információkat, és közvetlenül cseréljünk tapasztalatokat velük, ami miatt nagy elismeréssel tartozunk a Com-Forth felé. A Moxa egy globális nagyvállalat, amely világszerte rendelkezik ügyfelekkel, de rengeteg támogatást nyújtunk a magyar partnereink felé, mert tudjuk, hogy például a MAVIR alállomásai mennyire meghatározó szereppel bírnak. A 35 éve fennálló Moxa termékei közül a MAVIR már számos félét használatba helyezett az elmúlt évek alatt. Sokszor első felhasználói voltak egy-egy berendezésünknek, igazi úttörők. Ezért is számítunk nagyban a véleményükre, és ezért vagyunk kíváncsiak a visszajelzéseikre, amelyekre, ha hatékonyan tudunk reagálni, fejlődhetünk, és még jobbak lehetünk. A megfelelő terméket szeretnénk szállítani a megfelelő partnerek számára. Az energiaipar világszerte fontos terület, amit a Moxa segíteni kíván, és olyan további fejlesztési területeivel is, mint az IIoT és a kiberbiztonság.”

 

A Com-Forth Kft. ügyvezető tulajdonosa, Bóna Péter így értekelte a látogatást: “2009-ben, amikor tetőzött a gazdasági válság, a Moxa gőzerővel fejlesztette az új PowerTrans termékcsaládját, ami – ahogy a nevéből is adódik –, az energiaipart és a közlekedést célozta meg. A stratégiai döntés mögött az állt, hogy egy válság után, amíg a gyártószektor hanyatlik a kereslet visszaesése miatt, általában az infrastrukturális beruházások generálják a növekedést. Ezekben a szektorokban pedig, különösen az alállomásautomatizálás és a vasúti rendszerek esetében olyan zord, ipari körülményeknek kell megfelelni, amely nagyon magas szakértelmet és invesztíciót igényel a készülékgyártók részéről. Ezt a stratégiát választotta a Moxa, így az elsők között szállított az IEC 61850 szabványnak megfelelő ipari Ethernet switch-eket az alállomások területére. Mi a Com-Forth-nál már 2009-ben is hittünk abban, hogy válság alatt is - vagy talán ekkor különösen - érdemes fejleszteni, mert így lehet versenyelőnyre szert tenni. Nem véletlen talán, hogy bizonyos, nagyon szűk szegmensekben, niche piacokon piacvezetőnek mondhatjuk magunkat, amely köszönhető a Moxa kiváló minőségű és innovatív termékeinek, a jó stratégiának, a kiváló magyar szakembereknek és a hazai piaci döntéshozók érettségének, a rengeteg befektetett munkának, vevőorientált hozzáállásunknak, és még biztosan egy sor más tényezőnek is, és mint minden nagy sikerhez, ehhez is kellett némi szerencse. Úgy gondolom, hogy ez egy jó példa lehet 2022-ben a hazai vállalkozások számára, és bízom benne, hogy ma is sokan hoznak meg olyan stratégiai döntéseket, amelyekre 10 év múlva úgy fognak visszatekinteni, hogy megérte befektetni egy nehéz piaci helyzetben.”

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05