Újabb sportszponzorációt jelentett be a Hisense
Néhány nappal a Serie A, vagyis az első osztályú olasz labdarúgó-bajnokság kezdete után partnerségi megállapodást kötött az FC Internazionale Milano és a Hisense. A cég olaszországi leányvállalata a 2024/2025-ös szezonig állapodott meg a “Nerazzurri” (fekete-kékek) becenevet viselő csapattal, ezzel pedig az olasz sport térképére is felírta magát.
Az Európa-, valamint a világbajnokság, továbbá a Paris Saint-Germain szponzorációja után a Hisense ezúttal az olasz futballpiacra is betette a lábát, mindezt egy olyan együttműködéssel, amely jól tükrözi a vállalat sport iránti szenvedélyét. "A döntés már régóta érlelődött bennünk, végül a közös jövőkép és az élvonalbeli megoldások iránti kölcsönös szenvedély tette lehetővé a partnerség megvalósulását - hangsúlyozta Gianluca Di Pietro, a Hisense olaszországi leányvállalatának vezérigazgatója.
"Öröm számunkra, hogy immár a Hisense-t is a kék-feketék partnercsaládjában üdvözölhetjük. A Hisense-ben ugyanazt az innovációra és kiválóságra való törekvést látjuk, ami klubunkat is jellemzi, és hiszünk abban, hogy az együttműködés mindkét márka számára új horizontokat nyit majd" – tette hozzá Alessandro Antonello, az FC Internazionale Milano vezérigazgatója.
A Hisense a hazai olasz mérkőzéseken a LED-kivetítőkön, valamint maxiscreen-en is megjelenik szponzorként, továbbá az Inter klub helyiségeiben – úgymint a stadion vendéglátóhelyiségeiben vagy az edzőtermekben – is használja majd a vállalat készülékeit.
Kapcsolódó cikkek
- Az Unisysnél van a legtöbb lehetősége egy fogyatékossággal élőnek
- A legbefolyásosabb afroamerikai cégvezetők között a Unisys alelnöke
- Harmadszor is a beszállítói toplista élén a Schneider Electric Európában
- Gyorsjelentett a Siemens
- A Lenovo ismét javuló bevételt és nyereséget ért el
- A Magyar Telekom 2022. második negyedéves és első féléves eredményei
- Új üzletágvezető a Xylemnél
- Dr. Steffen Haack a Bosch Rexroth AG új vezérigazgatója
- 200 ezer forint értékű plusz juttatást kapnak a Schneider Electric dolgozói
- Nagyot nőtt a Dachser a délkelet-európai régióban
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.