A marketing szakmának a háború olyan, mint a pandémia
Hetek óta együtt élünk azzal a ténnyel, hogy az egyik szomszédos országban háború zajlik. Az orosz-ukrán konfliktus egyre nagyobb hatással van az életünkre, de arra kevesen gondolnak, hogy a háborús helyzet még a magyar cégek marketing kommunikációját is megváltoztatta.
Már nem elég csak a Facebook vagy a Google hirdetések felé nyitni. Az a jó, ha több értékesítési csatornával rendelkezik egy cég. A marketing szakértők szerint az Ukrajnában dúló háború 360 fokos változást hozott a magyar cégek életében is.
„Talán az egyik legfontosabb tényező, hogy a háborús helyzet miatt minden drágult az országban, így a Facebook, Google hirdetések is. Ráadásul ilyenkor sokan a leállás mellett döntenek, viszont ez az egyik legrosszabb dolog, amit tehetnek, mert nagyobb lesz a visszaesés, és utána meg nehezebb lesz visszahozni a céget” – mondta Berta Gergő, marketing szakértő, aki azt is elárulta, hogy vannak olyan ügyfeleik, akik a háború közvetlenül negatívan súlyt termék-beszerzési korlátozásaik miatt.
Emelkedő árak, leállított értékesítés
„Több ügyfelünk is van, akik Oroszországból vagy Ukrajnából szerezték be a termékeiket és például van, ahol kitiltották az orosz termékeket a webshopból, így ebben az esetben teljesen megállt az értékesítés. A másik probléma, hogy a magas Euró miatt emelkedtek a beszerzési árak is. Tudunk olyanról, aki megduplázta az árát, hogy a haszonkulcsába beleférjen. Persze, ezt a vásárlók nagyon nehezen viselik, és aki csak teheti inkább ott vásárol, ahol olcsóbb a termék, hiszen senki sem szeret kétszeres árat fizetni” – tett hozzá Berta Gergő, a Maximum Business Web és Marketing ügynökség ügyvezetője és tulajdonosa.
Vannak azok a cégek is, akik nagyon alacsony árréssel értékesítettek. Ilyen az informatikai kiegészítők piaca. „Számukra még nehezebb kigazdálkodni egy hirdetési költséget, főleg, ha annak az ára még emelkedik is. Ilyenkor lehet jó a termékfejlesztés, mert, ha nem megy valami, elkezdhetünk egy újat. Illetve a 360 fokos marketing is, hogy több értékesítési csatornánk legyen kéznél.”
Háború egyenlő pandémia?
A mostani, háború okozta helyzet sokban hasonlít a pandémiához. 2020-ban hasonló nehézségekkel találták szembe magukat a cégek. A marketing szakember szerint a megoldást akkor is, és most is a termékfejlesztés adja.
„Szinte ugyanazon mennek keresztül a cégek most, mint a koronavírus-járvány elején. Van, aki csődöt mond, és van, aki szárnyal. Időt kell szánni a termékek, szolgáltatások fejlesztésére, mert a mai változó világnak éppen ez kell a legjobban. Illetve, hogy már ne csak egy-egy marketing csatornára támaszkodjunk. A háború okozta legnagyobb félelem a szakmában, hogy ugyanannyit költünk hirdetésekre, mint eddig, de gyengébb eredménye lesz. Vagyis, ugyanaz a pénz kevesebbet fog érni. Ilyenkor az ügyfél gyakran a saját piacában vagy a marketing ügynökségében keresi a hibát, még akkor is, ha ugyan olyan jól végzi a munkáját, mint előtte. De átrendeződtek a pioritások is. Most megnőtt a kereslet például az üzemanyag iránt, így az emberek erre költik a pénzüket és kevésbé pl. egy új díszpárnahuzatot vásárolnak az egyik lakberendezési áruházban. Így valahol csökken a rendelés, de máshol meg növekszik” – összegezte Berta Gergő.
Képek helyett videóban kommunikáljunk
A legújabb trend a videók irányába mutat. A képekkel szemben 30-40 százalékkal jobb egy Facebookos hirdetés, ha videó van benne.
„Egyre nagyobb szerepe lesz annak, hogy videóban kommunikáljunk. Aktívan kell tartalmakat, értékes anyagokat gyártanunk. Amíg eddig csak posztoltunk a Közösségi Médiába, most már olyan videókat kell gyártani, ami olyan értéket ad, mintha fizetnénk érte, mégis ingyen kapjuk. Ezáltal edukálunk és értéket adunk” – tett hozzá a Maximum Business Web és Marketing ügynökség ügyvezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Kitörési pont lehet az ismertség- és márkaépítés azoknak, akik ezt felismerik
- Hogyan marketingezzünk a választási kampány idején?
- Rekordszintű bevételnövekedést hozott az Euronicsnak a pandémia alatt bevezetett Emarsys
- Jövőre eltörlik a sütiket, új megoldások után kell nézni
- A nők valódi vágyait semmibe veszik a reklámok
- 2022 is az e-kereskedelem éve lesz
- Lehet-e 2022 az egyensúlykeresés éve?
- Ne jusson a marketingtervezés az újévi diéták sorsára!
- Három éves lemaradásban vagyunk Amerikához képest az online marketingben
- Egy Facebook-letiltás átlagosan 1,2 millió forintos kárt okoz a kkv-knak
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.