Betör a munkahelyekre a metaverzum, szintet lép az AI
Míg idén másfél billió dollárt költöttek a cégek a digitális transzformációra világszerte, előrejelzések szerint jövőre 1.800 milliárd, 2025-ben pedig már 2.800 milliárd dollárnál állhat meg a mérleg. Kétségtelen, hogy a szinte felfoghatatlan méretűre dagadt IT-büdzséket a koronavírus-járványra adott kényszermegoldások pörgetik leginkább, a fejlesztések fókuszában pedig a távmunka, a kiberbiztonság és az egészségmegőrzés áll, azonban néhány olyan izgalmas újdonság is betörni készül a vállalati techtrendek közé, mint a metaverzum vagy a kreatív mesterséges intelligencia. A Protechtor szakértői összegyűjtötték a legvadítóbb innovációkat, melyek megváltoztathatják a mindennapjainkat a következő évtizedben.
A Gartner jelentése szerint szinte minden IT-szegmensben növekedtek a költések 2021-ben a megelőző évhez képest, valószínűsíthetően a vírushelyzetre reagálva leginkább a különböző techeszközökre és a vállalati szoftverekre fordították a legtöbbet a cégek – ennél azonban fontosabb változások is kiolvashatók a globális elemzésekből. „A számok arról tanúskodnak, hogy a technológiai innovációk katalizátorai már nem kizárólag az IT-osztályok és a fejlesztő kollégák, egyre több projekt és pénzügyi támogatás érkezik az üzleti elemzők és a menedzsment oldaláról. Ez fontos előrelépés, mert azt mutatja, hogy a cégek gondolkodásában végre a megfelelő helyre került a digitalizáció, mint a piaci sikerek és a hosszú távú versenyképesség záloga” – mondja Laczkó Gábor, a Protechtort szervező Braining Hub alapító-ügyvezető igazgatója.
2022: okosodik az AI, jön a metaverzum, minden az egészségmegőrzés körül forog
Miközben komoly fejtörést okozott a pandémia a gazdasági szereplők számára szerte a világon, a digitalizációs törekvések terén valóságos robbanás történt az elmúlt időszakban. A legtöbb vállalati fejlesztés éppen erre reagálva született: bővültek a felhőszolgáltatások, hogy ki tudják szolgálni az otthonról dolgozó kollégák tömegeit, erősödtek az IT-biztonsági rendszerek a cégek adatvagyonának védelmében, illetve számos applikáció, belső kommunikációs platform jött létre, mely a széttöredezett szervezetek munkáját segítheti a hibrid munkavégzés során. Ugyanakkor számos izgalmas trend is megjelent a cégek fókuszában, melyek akár már a sci-fi-be illő jövőnk felé vezető lépéseket is jelenthetik. Nézzük, mivel foglalkoznak majd 2022-ben a vállalati technológiák úttörői!
1. Szárnyait bontogatja a metaverzum
Habár most még elsősorban a Facebook közelmúltbeli bejelentése miatt ismerjük leginkább a metaverzum kifejezést, már a vállalati szféra is foglalkozik a virtuális valóság-alapú megoldásokkal. Vajon milyen lehet részt venni egy megbeszélésen távolról, egy mesterséges VR tárgyalóban és úgy prezentálni ötleteinket, mintha fizikailag is jelen lennénk? Leáldozóban van a Zoom és a Teams csillaga? Hamarosan kiderül.
2. Már kreatív feladatokat kap a mesterséges intelligencia
Egyre több helyen találkozhatunk a generatív AI térnyerésére vonatkozó előrejelzésekkel: a technológia alapja az, hogy két, egymástól tanuló mesterséges intelligenciát eresztenek össze, így már nem csak létező szövegek, fotók vagy videók digitalizálására lesznek képesek, hanem teljesen új tartalmakat hozhatnak létre. Nem nehéz belátni, hogyan forradalmasíthatja például a mérnöki munkafolyamatokat az AI, ha egy 2D-s alkatrésztervből pillanatok alatt egy új, 3D-s modellt generál.
3. Döntő tényező lesz az analitika – szó szerint
A mesterséges intelligencia kínálta lehetőségek kiaknázására irányul az AI bevetése a szervezeti döntéshozatali folyamatokban. A technológia segítségével a bekerülő adathalmazból elemzések és modellek készíthetők, de még a különböző szcenáriók kimenetele is megjósolható. Ezzel nem csak a szubjektív tényezők küszöbölhetők ki a döntéseknél, de a vállalatok is sokkal könnyebben alkalmazkodhatnak a bizonytalan üzleti környezethez a gyorsan lefuttatható prognózisoknak köszönhetően.
4. Még mindig az adatok
A Big Data továbbra is óriási értéket és pótolhatatlan információforrást jelent majd a cégeknek, viszont nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a benne rejlő lehetőségek kiaknázására, a végeláthatatlan adathalmazok rendszerezésére. Hogy megláthassák az igazán fontos összefüggéseket és hatékonyan állíthassák az üzleti lépések szolgálatába az összegyűjtött információkat, minden eddiginél fejlettebb adatfeldolgozó platformokra lesz szükség.
5. 100%-ban érintésmentes ügyfélkiszolgálás
Számos szolgáltató kezdi feltérképezni azokat a technológiai megoldásokat, melyek lehetővé tennék a teljes mértékben digitális ügyfélélményt, így az interakciók gyakorlatilag egy nyilvános felhőn keresztül mennének végbe, személyes találkozásra és fizikai kontaktusra pedig egyáltalán nem lenne szükség. Versenyképesség, költségoptimalizálás, csökkenő idő- és erőforrásigény – csak néhány előny, melyet a fejlesztés biztosíthat a vállalkozások számára.
Új sebességre kapcsol a licit a jövőt formáló szakemberekért
Ahogy az a fentiekből is világosan látszik, a következő évtizedek innovációit széleskörű tudással és tapasztalattal, de ezen kívül kreatív és nyitott gondolkodással megáldott fejlesztőktől várhatjuk. Már most is a legkeresettebb szakemberek között említhetjük az AI- és felhőmérnököket és az adattudósokat, de továbbra is szükség van a magukat folyamatosan képző Full-Stack és DevOps fejlesztőkre, valamint agilis projektmenedzserekre. A kincset érő tudásért a cégek semmit nem sajnálnak: az angol adatszakértők havi átlagfizetése 2022 tavaszára akár a 68 000 fontos (közel 30 millió forint) álomhatárt is meghaladhatja.
És hogy hogyan lehet megszerezni a legjobbakat? „Már az elmúlt évben is egyre több cég bontogatta szárnyait a digitális toborzás terén, sok helyen megjelentek a chatbotok is, segítve a HR-esek munkáját. A következő időszakban még intenzívebb fejlesztések indulhatnak ebben az irányban, és nem csupán a „hibrid” kiválasztás, hanem a dokumentumkezelés, a belső kommunikáció és a beillesztés terén is. Arra keresnek majd választ ezek a megoldások, hogy hogyan lehet teljes értékű csapatokat formálni olyan kollégákból, akik még soha nem találkoztak” – teszi hozzá Laczkó Gábor.
Kapcsolódó cikkek
- A mesterséges intelligencia lehet az óceánok megmentésének kulcsa
- A MI egyre elterjedtebb a toborzásban, de a személyes találkozót nem válthatja ki
- A jövő AI alapú ellátási láncai most alakulnak
- A Fujitsu mesterséges intelligenciája vigyázza a Nürburgring versenypálya biztonságát
- Te szeretnéd, hogy az avatárod melózzon helyetted?
- Az ügyfélélmény uralja a bankszektor digitalizációját
- A digitális és a fenntarthatósági befektetések munkahelyek millióival bővíthetik az európai gazdaságot 2030-ig
- Jöhet a mesterséges intelligencia alapú értékbecslés
- Ezek a trendek határozzák meg a logisztika jövőjét
- GLAMI: öt évet ugrott a jövőbe a divatkereskedelem digitalizációja
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.