Vezető konténerbiztonsági vállalatot vásárol fel a SUSE
A SUSE bejelentette, hogy megállapodást kötött a NeuVector Inc. felvásárlására. A kaliforniai központú szervezet vezetőnek számít a konténerek teljes életciklusára kiterjedő biztonságot kínáló megoldások piacán. A cég termékeivel végponttól végpontig terjedő védelmet nyújt a sebezhetőségek DevOps folyamatokban történő kiküszöbölésétől kezdve az automatizált biztonságon át egészen a compliance feltételek teljesítéséig.
A 2015-ben alapított vállalat minden iparágat képes kiszolgálni, beleértve az olyan szigorúan szabályozott területeket is, mint például a pénzügyi és az állami szektor. A felvásárlásnak köszönhetően a SUSE még nagyobb biztonságot kínálhat a konténereket használó ügyfelei számára, és teljes körű, integrált megoldást nyújthat számukra a konténerek kezeléséhez és védelméhez.
Az akvizíció teljes ellenértéke 130 millió dollár, ebből 101 millió dollár a SUSE meglévő készpénzállományából származik, 29 millió dollár pedig 695 853 új részvény kibocsátásából. A SUSE a Rancher tavalyi, sikeres integrációjához hasonlóan jelentős keresztértékesítési potenciált lát a két szervezet ügyfélbázisában, és arra számít, hogy a kombinált kínálat új lehetőségeket nyit a SUSE értékesítési csatornájában. A SUSE korábbi elveihez és működéséhez hűen a NeuVector platform forráskódját is nyílttá fogja tenni. Azzal, hogy a NeuVector nyílt forráskódúvá válik, ez a megoldás lehet az első számú választás a Kubernetes-fürtök biztonságossá tételéhez az adatközpontokban, a felhőben és az edge környezetekben egyaránt.
A 451 Research friss elemzése alapján a konténerek biztonsága a legfontosabb tényező a felhőnatív platformok vállalati használatának növelése terén, különösen az erősen szabályozott és nagyobb védelmet igénylő iparágakban. Ezért is tartja fontosnak a SUSE, hogy integrálja a NeuVectort a SUSE Rancher vállalati konténerfelügyeleti megoldásba. Így végponttól végpontig terjedő biztonságot kínálhat bármilyen kritikus fontosságú környezetben, lefedve az összes, a konténeres alkalmazásokhoz kapcsolódó folyamatot a fejlesztéstől kezdve a telepítésen át a futtatásig. A megoldás képes más konténeres platformokkal és Kubernetes disztribúciókkal is együttműködni, és gondoskodni azok biztonságáról.
„Ügyfeleink világossá tették, hogy a biztonság kritikus fontosságú számukra a felhőalapú működéshez és a digitális átalakuláshoz, az akvizícióval pedig biztosíthatjuk nekik a védelemhez szükséges képességeket. Azzal, hogy integráljuk a NeuVectort a SUSE Rancherbe, egy rendkívül erős vállalati konténerkezelési és -biztonsági platformot hozhatunk létre, amely garantálja az ügyfeleink által elvárt, végponttól végpontig terjedő konténerbiztonságot. A NeuVector a Rancherhez hasonlóan hatékonyan kiegészíti meglévő termékeinket, és lehetővé teszi a belépést a gyorsan növekvő piacokra” – foglalta össze Melissa Di Donato, a SUSE vezérigazgatója.
A NeuVector évek óta együttműködik a SUSE-val, az ügyfelek már most is telepíthetik a NeuVector megoldást a SUSE Rancher alkalmazáskatalógusából. A felvásárlásnak köszönhetően a SUSE még biztonságosabb szoftvereket kínálhat a meglévő és a leendő SUSE Rancher ügyfelek számára, akik ezáltal egy teljesen integrált konténerbiztonsági megoldást vehetnek igénybe, amely lehetővé teszi számukra, hogy megvédjék rendszereiket és folyamataikat a rosszindulatú támadóktól.
Az akvizíció révén a SUSE Rancher még hatékonyabban tudja támogatni a szervezeteket a kockázatkezelési feltételek teljesítésében az olyan erősen szabályozott iparágakban, mint a pénzügy, az egészségügy és a kormányzati szektor. A NeuVector egyedülálló módon képes hálózati ellenőrzést is végezni a konténerek biztonságának fenntartásához, ami a legerősebb védelmet nyújtja a lehető legkevesebb beavatkozással. A megoldás a nulla bizalom megközelítést is támogatja, amelyet egyre több ügyfél alkalmaz a biztonság erősítéséhez.
Kapcsolódó cikkek
- Egy szerverleállás idő és anyagi veszteséget okozhat a cégnek
- A cyber-bűnözők új lehetőségeket találnak 2022-ben
- Az új ESET HOME platform könnyebb ellenőrzést és jobb kezelhetőséget kínál a felhasználóknak
- Las Vegas várja a magyarokat november 8-tól
- Láthatatlan bűnözők: nem kell félni, de óvatosnak lenni kötelező
- Okostelefon trendek szülőknek
- A közösségi média felkerült az adathalász kampányok top listájára
- Az idősek a kitettebbek a kibertámadásoknak
- Legyen kötelező a maszk az adatoknak is – 4 tipp az adatmaszkoláshoz
- 2021. szeptember legveszélyesebb kártékony programjai: a Trickbot újra a lista élén
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.