Idén is vidám hangulatban teltek a komplex intenzív terápiás nyári táborok Fóton
A kedvező járványhelyzetben a Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is komplex terápiás táborokat szervezett a MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira járó gyerekeknek.
A MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport által támogatott táborokban 4 hét alatt összesen 52, különböző típusú sérüléssel élő gyermek vett részt. A 4 és 20 év közötti gyerekek között volt tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, hiperaktív, szorongó, hallássérült, látássérült, mozgássérült, halmozottan sérült, valamint pszichés problémákkal küzdő gyermek is.
A táborokat korosztályos bontásban, a résztvevők képességeinek és problémáinak megfelelő tematikával szerveztük.
Az első tábor július 5-9. között „Szabad - Nem szabad? – Hogyan viselkedjünk a lovak körül?” címmel került megrendezésre. A lovasterápiás élménytábor programjában a lovaglás mellet a lóvezetés, a lóápolás, a lófürdetés és az egyéb lovardai tevékenységek szabályaival is megismerkedtek a résztvevők. De alkalmuk volt zeneterápiás, kognitív és mozgásfejlesztő foglalkozásokon is részt venni a sok színes szabadidős játék mellett.
Július 12-16 között szerveztük „Micimackó és barátai a Százholdas Pagonyban” című táborunkat. A tábor tematikája A. Milne Micimackója köré szerveződött, aki barátaival számtalan kalandot élt át. A Százholdas Pagony elevenedett meg a lovarda szenzoros erdejében. A tábor minden napján egy-egy szereplő bőrébe bújtak a gyerekek, és megismerkedtek a karakterek jellemzőivel.
„Legjobb barátaink a lovak és a kutyák”- a komplex állatasszisztált terápiás tábort július 19-23. között rendeztük meg. A táborban a lovasterápiás kereteket kutyusok részvételével bővítettük. A program megvalósításához külsős szakembereket hívtunk meg: kutyás terapeutákat, kutyakiképző szakembereket, kutató-mentőkutyás csapatot, valamint terápiás, segítő és munkakutyákat, illetve a velük foglalkozó szakembereket.
Az utolsó táborunk július végén, „Kalandra fel!” címmel került megrendezésre. A tábor tematikája a mozgás köré szerveződött, a mozgásos játékok nem csak a lovak körül, a lovak hátán, de az egyéb terápiás és szabadidős programokban is fontos szerepet kaptak. Ezek a játékok, gyakorlatok egytől egyig a motoros és orientációs képességeket, a nagy és finommozgások koordinációját, az egyensúly fejlődését, a térérzékelés, a testséma, a testtudat kialakulását, fejlődését segítették elő, játékos, szórakoztató formában.
A táborok nagyon jó hangulatban teltek, a gyerekek élvezték a színes programokat, melyek egyszerre nyújtottak szórakozást és sokféle terápiás segítséget.
Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoztak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években. Jövőre találkozunk!
Fotók: MLTSZ
Kapcsolódó cikkek
- 750 millió forintból fejleszti Zalaegerszeg áram- és gázhálózatát az E.ON
- Újabb lendületet kaphat a robbanásszerűen növekvő napelemes piac
- Idén is lesznek intenzív komplex terápiás nyári táborok Fóton
- A jövő villamosenergia-hálózata épül az Észak-Dunántúlon
- E-autó töltés a kanapénkról, gombnyomásra
- A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat beszámolója
- A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnökségi döntéséről
- Csaknem 4500 fészektartóval várja az E.ON a gólyákat
- Elindult Magyarország legfelvilágosultabb üzleti podcast műsora
- Leleményes újdonsággal védik a madarakat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.