Magyar újítók ötleteit is várja innovációs versenyén a Siemens
A gazdaság zöld átalakítása, a fenntarthatóság fokozása az emberiség egyik legnagyobb és legfontosabb feladata, amelynek megoldásában a digitális technológiákra építő, közös innováció kulcsszerepet kap.
A Siemens ennek szellemében hirdette meg Technológiával a fenntarthatóságért (Tech for Sustainability) elnevezésű, globális innovációs versenyét. A startup megmérettetések legjobb hagyományaira építő kezdeményezést nyitottsága és gyakorlatiassága teszi különlegessé.
Egyetemisták, kutatók és startup cégek éppúgy indulhatnak a versenyen, mint a Siemens ügyfelei és beszállító partnerei, akik a valós életből vett, létező kihívások megválaszolásához adhatnak ötleteket. Ilyen innovatív technológiai megoldásra váró probléma például a túlfolyás kockázatának előrejelzése és elkerülése a városi csatornahálózatokban, amelyek a klímaváltozás következtében gyakoribbá váló, hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék idején kapacitásuk határához érnek.
Hasonló kihívás az áramfogyasztás mintáinak pontosabb megértését segítő megoldások, valamint új modellek fejlesztése, amelyekkel jobban kiaknázhatók az okos áramhálózatok lehetőségei a szénmentes, fenntartható áramellátásra való áttérésben. De benevezhetnek az újítók olyan megoldásokkal is, amelyekkel az okosgyárak csökkenthetik szénlábnyomukat, vagy folyamataikban több mindent újrahasznosíthatnak.
A kihívások teljes listája a Technológiával a fenntarthatóságért innovációs verseny weboldalán érhető el, a szabályzattal együtt, és regisztrációt követően a pályamunkák is itt tölthetők fel 2021. szeptember 21-ig.
A legjobb ötletek gyakorlati megvalósíthatóságát a verseny következő fordulójában a pályázók mentorok támogatásával tesztelhetik. Az itt kiválasztott munkákat a versenyzők technológiai szakemberekkel közösen továbbfejlesztik, majd november 19-én élőben prezentálják a Siemens vezetőinek és iparági szakértőknek, akik döntenek a díjak odaítéléséről.
Nemcsak a versenyzőknek jelent lehetőséget a pályázat. A Siemens ugyanis a részvétel arányában technológiai adományokkal segít fejlődő térségekben.
A fenntarthatóság terén nagy hagyományokra építő Siemens nemrég jelentette be DEGREE keretrendszerét, amellyel nemcsak hosszú távú, konkrét célokat, rendszerbe foglalt és mérhető programokat jelöl ki a fenntarthatóság mindhárom – környezeti, társadalmi és irányítási – dimenziójában, hanem a fenntarthatóságot hivatalosan is stratégiájába és beruházási döntéshozatalába építi.
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: Budapesten versenyez az európai startup világ krémje
- Innováció az ICT ökoszisztémában
- A Siemens Mobility 3,4 milliárd dollár értékben szerződött egy amerikai vasúttársasággal
- Jelentős megtérülést hoznak a technológiai beruházások
- Jó ügyeket szolgáló, innovatív technológiák fejlesztését támogatja a HONOR
- Újabb kísérlet energia-hatékonysági rekordok felállítására a Shell Eco-marathonon
- Pécsi egyetemi hallgatók jutottak be a L’Oréal Brandstorm párizsi döntőjébe
- Már a svéd lengőhinta is ABB technológiát használ
- Május közepéig jelentkezhetnek startupok piacra lépést és Kínát célzó programokra
- Április 27-ig jelentkezhetnek startupok 135000 eurós összdíjazású innovációs versenyekre
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.
Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei
Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.