Nemzetközi tudományos versenyen szereztek bronzérmet a SZTAKI kutatói

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 7. 17:32

A nemzetközi ICAPS 2021 konferencia keretében szervezett, The Dynamic Pickup And Delivery Problem című nyílt versenyen a Huawei egyik problémájára kellett megoldást nyújtania a csapatoknak. A SZTAKI (Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet) kutatóiból álló Quickest Route („leggyorsabb út”) nevű csapat, Horváth Markó, Kis Tamás és Györgyi Péter a kétezer dollárt érő harmadik helyet szerezték meg.

A feladat egy, a Huawei által megfogalmazott, gyárak közti szállítási probléma megoldása volt, ahol szállítójárművek ütemtervét és útvonalát úgy kellett optimalizálni, hogy a rakományok minél hatékonyabban – azaz minél kisebb késéssel és a lehető legrövidebb úton – jussanak el egyik telephelyről a másikig.

 

A csapat a megoldáshoz felhasználta az INEXT „Kutatások az ipari digitalizáció által nyújtott potenciál minőségi kiaknázására” című, NKFIH által támogatott projekt során szerzett tapasztalatait is. A versenyt a Huawei Noah's Ark mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatóintézete támogatta, egy csapat legfeljebb három fős lehetett.

 

A két fázisra bontott versenyre 153 csapat jelentkezett, de a második fordulóban már csak 33 csapat vett részt. Az ötezer dolláros jutalmat jelentő aranyérmet a Shenzhen University diákjait és kutatóit tömörítő SZU-OldDriver nevű csapat vehette át, az ezüstérmes pedig a Tsinghua University Y nevű csapata lett.

 

„Mindig is szerettem volna egy hasonló versenyen elindulni, így örömmel mondtam igent Tamás felkeresésére. Az pedig külön öröm, hogy már az első alkalommal sikerült egy dobogós helyet elcsípnünk" – fogalmazott Horváth Markó, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának tudományos munkatársa.

 

„A verseny nagyon izgalmas és fordulatos volt. Bár több mint két hónapig tartott, csak az utolsó órákban dőlt el a végleges sorrend” – fogalmazott Kis Tamás, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának tudományos tanácsadója.

 

„Három-négy éve kezdtük el járműflották ütemezését kutatni, ennek az eredményei eddig főleg publikációk voltak. A verseny egy jó visszaigazolás volt arra, hogy egy új gyakorlati feladaton is eredményesek tudunk lenni” – mondta Györgyi Péter, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának tudományos munkatársa.

 

Az International Conference on Automated Planning and Scheduling (ICAPS) egy évente megrendezett konferencia, mely során az intelligens tervezést és ütemezést segítő technológiák legfrissebb fejlesztései kerülnek előtérbe. A 2021-es ICAPS konferenciát augusztus 2-a és 13-a között tartják virtuálisan a kínai Kuangcsouból.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36