COVID-mellékhatás: Rákaptak az e-ajándékkártyára
Az általában ünnepek alkalmával népszerű ajándékkártyák új rekordot állítottak fel 2020-ban. A MediaMarkt beszámolója szerint csak az üzleti szegmensben 30%-kal többet adtak el belőlük az utolsó negyedévben, mint 2019-ben összesen. Az üzleti céllal vásárolt kártyák iránti kereslet az év más szakaszában is élénk volt, úgy tűnik, a munkáltatók így oldották meg a hirtelen szükségessé vált eszközbeszerzést. A magánszemélyek főként karácsonykor vásároltak, élve az érintésmentes ajándékozás lehetőségével.
Míg a korábbi években a műszaki áruházláncnál megvásárolható ajándékkártyák értékesítésében 50-50%-ban oszlott meg a digitális és fizikai kártyák aránya, 2020-ban ez a tendencia is megdőlt a pandémiának köszönhetően.
"Az általában év végi jutalmazás céljával, egyszerre akár több száz kártyát is igénylő vállalatok már áprilisban megkerestek bennünket. A tavaszi hónapban négyszer annyi ajándékkártyát vásároltak tőlünk, mint az előző év azonos időszakában, ezek főként elektronikus kártyák voltak. Üzleti vásárlóink ugyanakkor a karácsonyi időszakban sem feledkeztek meg dolgozóikról: csak az utolsó három hónapban harmadával többet értékesítettünk az ajándékkártyákból, mint 2019 egészében" – mondta Boros Ferenc MediaMarkt unit manager.
Év végére a vállalatok, cégek által megvásárolt ajándékkártyák kétharmada már elektronikus kártya volt. A műszaki áruházlánc a kiugró vásárlási lázat azzal magyarázza, hogy míg tavasszal így igyekeztek segíteni a koronavírus miatt home offica-ba kényszerülő munkatársaik munkaeszköz-beszerzését, az utolsó negyedévben ez vélhetően inkább a karácsonyi időszaknak, illetően jutalmazásoknak volt köszönhető. A vállalkozás ilyenkor többcélú utalványként tudja dolgozóinak adni a kártyát, mellyel egyben több választási lehetőséget is a kezükbe ad, ráadásul érintésmentesen.
Az alkalmazottak így maguk választhatták ki az ideális munkaeszközt, természetesen a munkahelyük informatikai elvárásainak megfelelően. Az online ajándékkártya ráadásul érintésmentes, vagyis a vásárlók a biztonsági előírásoknak megfelelően tudtak eljárni. Ezek hasonlóan a fizikai, plasztik ajándékkártyákhoz, öt évig érvényesek, a rajtuk lévő összeget nem kötelező egyszerre levásárolni, az egyenleg bármikor tetszőlegesen újratölthető, mind az online térben, mind a fizikai áruházakban levásárolhatóak.
Az ajándékkártya szerepe a magánszemélyek esetében is felértékelődött, főként a karácsonyi ünnepek alkalmával, hisz az online ajándékkártya elektronikus úton, emailben is elküldhető volt a megajándékozottnak, ha a családtagok, barátok nem tudtak találkozni az ünnepek alatt. A MediaMarkt 2020-as reprezentatív kutatása szerint a válaszadók 5%-a akart biztosan vásárolni, míg 17% tervezte, hogy vásárolni fog ajándékkártyát az ünnepekre. A műszaki áruházlánc azt tapasztalta, hogy az ünnepek előtt a magánszemélyek több fizikai kártyát vásároltak, mint a vállalati felhasználók, akik inkább az online ajándékkártyát részesítették előnyben. A magánvásárlások esetében pedig továbbra is 50-50%-os maradt a digitális és a fizikai ajándékkártyák megoszlása. A MediaMarkt adatai azt is mutatják, hogy az október-december időszakban mind a magánszemélyek, mind a cégek esetében háromszor annyi elektronikus ajándékkártya fogyott, mint az előző hónapokban, a tendencia pedig a fizikai ajándékkártyák esetében is elmondható.
A feltöltött összegek tekintetében ugyanakkor magasabb volt a vállalati célú vásárlások értéke. Míg a magánszemélyek jellemzően 10-20 ezer forint közötti összegű kártyákat vettek, a cégek esetében ez 10-50 ezer forint körül alakult, de volt olyan vállalati vevő is, aki félmillió forintos online ajándékkártyát vásárolt.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy mobiltelefon tartozék felmérés
- UR kobotok problémamentes távvezérlése a COVID-19 idején
- Szerelkezzünk fel a járvány utáni visszatéréshez!
- Digitalizációval és átszervezéssel sok esetben áthidalhatóak a piaci bizonytalanságok
- Tech Trends 2021: A pandémia ellenállóbbá tette a vezetőket
- A Médiaunió Alapítvány 2021-es társadalmi célú kampánytémája
- Új vásárlási szokásokat szült a járvány
- A történelem legnagyobb digitalizációs boomja zajlik napjainkban
- Jelentős veszteséget okoz a kiberbűnözés a vállalatoknak
- A Check Point Software cyber-biztonsági előjelzései 2021-re
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.