A HONOR bejelentette új márkastratégiáját
A Honor nemzetközi technológiai márka ismertette új márkastratégiáját, melyet az idei évtől kezdődően már önálló vállalatként vezet be. A bejelentésen George Zhao, a Honor Device Co. Ltd. vezérigazgatója az új szlogenről is lerántotta a leplet. A vállalat célja, hogy innovatív, magas minőségű és megbízható termékeken keresztül ikonikus technológiai márkává váljon. Ezt az elhatározást erősíti a „Go Beyond” szlogen.
Új márkastratégia 2021-ben
„Rendkívül hálásak vagyunk felhasználóink és partnereink támogatásáért és hűségéért, akik az elmúlt hét évben mellettünk álltak. Tevékenységünk középpontjában a felhasználóink állnak, és, ahogy megkezdjük történetünk következő fejezetét, úgy elkötelezettségünket is megerősítjük egy új intelligens világ létrehozása mellett.” – mondta el George Zhao.
A márka küldetésének alátámasztására, és a változói fogyasztói igényekre reagálva a Honor új márkastratégiát mutatott be, ami három fő pillérre épül. Ezek az All Scenarios, All Channels, All People, ezzel párhuzamosan pedig továbbra is fókuszban marad az 1+8+N termékstratégia.
Megkérdőjelezhetetlen figyelem az innováción, a minőségen és a szolgáltatáson
A Honor elkötelezett az innováció és a kutatás-fejlesztés mellett. Jelenleg közel 8.000 munkavállalóval látja el tevékenységét, akiknek több mint 50%-a K+F tevékenységet végez. 5 K+F központjával és világszerte több mint 100 innovációs laborjával a Honor számottevő technológiai megoldásokra koncentrál.
A fogyasztói igényekhez illeszkedően a Honor kellő rugalmassággal és függetlenséggel rendelkezik ahhoz, hogy nemzetközi ellátási láncának biztosításához a legjobb megoldásokat válassza. Többek között olyan piacvezető szolgáltatókkal állapodott már meg, mint AMD, Intel, MediaTek, Micron Technology, Microsoft, Qualcomm, Samsung, SK hynix és Sony.
A minőségre való odafigyelést a Honor szigorú minőségellenőrzési folyamata támasztja alá, több mint 400 vizsgálat sikeres teljesítéséhez és 20 nemzetközi tanúsítás* megszerzéséhez is hozzájárult, a termék piacra kerülése előtt. A felhasználóknak nyújtott gyors és hatékony támogatás szintén fontos a márka számára, amely több 3.000 szervizközponttal és 43 call centerrel bír. A Honor after sales csapata továbbra is szoros együttműködésben dolgozik a meghatározó szolgáltatócégekkel a világ számos pontján.
Díjnyertes portfólió és online értékesítésben elért sikerek a további növekedésért
A Honor legfrissebb IoT termékportfóliója számos elismerésben részesült a CES 2021 kiállítás során. A Honor Band 6-ot több nemzetközi médium** a CES legjobb termékének választotta, és a frissített Honor MagicBook Pro is több díjat tudhat magáénak*** . Mindezek mellett a Honor Kína első számú online okostelefon-márkájává vált 2018 és 2020 között. Ezt a teljesítményt a Honor szándéka szerint az offline piacokra is kiterjeszti 2021-ben.
_______________
* A terméktanúsítások pontos száma termékportfóliónként eltérhet.
** Android Authority, Phandroid, PocketNow és Tech Advisor
*** Android Headlines, Newsweek és Ubergizmo
Kapcsolódó cikkek
- Tervszerű váltás a Vodafone Business élén
- Fél milliárdos befektetést kapott a hazai proptech vállalkozás
- Az Exclusive Networks véglegesítette a Veracomp Csoporttal való megállapodását
- Dr. Orbán Anita a Vodafone Magyarország új vezérigazgató-helyettese
- Új országkoordinátor a magyarországi Continental csoportnál
- 30 éves a Magyar Innovációs Szövetség
- Nagy összegű közbeszerzést nyert a 4iG Nyrt.
- A járvány elleni küzdelmet támogatja a Raben
- Hatalmas lökést adhat a fenntarthatóságnak a világjárvány
- Egyedülálló összefogás a Magyar Telekomnál
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.