UV-fénnyel fertőtlenítő robotot mutatott be az LG

forrás: Prím Online, 2020. december 22. 19:45

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy a robotika, a mesterséges intelligencia és az autonóm járművek területein felhalmozott tapasztalataira építve, egyben megértve és megismerve az ügyfelek igényeit olyan autonóm robotot fejleszt ki, amely ultraibolya fény (UV-C)* segítségével fertőtleníti a forgalmas területek gyakran megérintett felületeit.

A vállalat tervei szerint az UV robot az Egyesült Államokban a vendéglátó, kiskereskedelmi, vállalati és oktatási területen működő ügyfelei számára 2021 elejétől válik elérhetővé.

 

„Ez az autonóm UV robot olyan időkben érkezik, amikor a higiénia a szállodai és éttermi vendégek, valamint a hallgatók számára a legfontosabbnak számít” — mondta Roh Kyu-chan, az LG üzleti megoldások divíziójának robotikai üzletágért felelős alelnöke. „A vásárlók megnyugodhatnak, hiszen az LG UV robotja segít csökkenteni a potenciálisan káros kórokozóknak való kitettségüket.”

 

A hivatalosan teljes egészében az internetre költöztetett Digital CES 2021 kiállításon bemutatandó új LG robot várhatóan új sztenderdet állít fel a higiénia terén azzal, hogy elősegíti a nagy forgalmú területek gyakran megérintett felületeinek fertőtlenítését. Autonóm működése révén a robot képes arra, hogy könnyen mozogjon az asztalok, székek és egyéb bútordarabok körül. Egy-egy helyiség szükséges felületeit 15 és 30 perc közötti időtartam alatt sugározza be UV-fénnyel**, egyetlen akkumulátortöltéssel pedig számos terület fertőtlenítését képes elvégezni.

 

A könnyen kezelhető LG robot anélkül integrálható a már meglévő takarítási rutinokba, hogy használatához átfogó képzésre vagy külön operátorra lenne szükség. A beépített biztonsági vészleállító funkció az emberi mozgást érzékelő szenzorokon keresztül*** automatikusan aktiválódik, de szükség esetén az eszköz kikapcsolható a vészleállító gombbal és a mobilalkalmazáson keresztül is, így minimálisra csökkenthető a robotot használó dolgozók UV sugárzásnak való kitettsége.

 

„A most előttünk álló, érintés nélküli ökoszisztémában az ügyfelek magasabb szintű higiéniát várnak el” — fogalmazott Roh. „Az LG elkötelezett amellett, hogy a robotika, a mesterséges intelligencia és az autonóm vezetés terén szerzett sokrétű tapasztalatait felhasználva a holnap kihívásaira választ adó megoldásokat dolgozzon ki.”

 

_________________________ 

* Lefedi a 100-280 nm közötti hullámhossz-tartományt.

** Az időtartam a helyiség méretétől függ.

*** A mozgásérzékelő szenzorok hatósugara akár 5 méter.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36