Ahogy a tisztaság alapfeltétellé válik, előtérbe kerül a robotika

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 8. 11:04

Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a világjárvány felhívta a figyelmet arra, hogy a nyilvános helyeknek tisztának kell lenniük. A kórházak és egyéb egészségügyi intézmények jóval az egyéb munkahelyek és középületek előtt járnak a takarító, tisztító, és fertőtlenítő technológiák terén. Ezzel együtt számos szervezet gyorsan fel tudja venni a tempót, ahogyan az emberek visszatérnek a munkába, vagy a gyerekek az iskolába, és újra beindulnak az olyan mindennapi tevékenységek, mint a bevásárlás, étterembe járás, és a tömegközlekedés használata. Ezek a szervezetek azon igyekeznek, hogy megkezdődjön az „új normális” korszaka, mely során mind az alkalmazottak, mind az ügyfelek biztonságban maradhatnak.

Az egyik kihívást az jelenti, hogy a helyiségek és nagyobb területek felületeit folyamatosan és teljes mértékben fertőtleníteni kell, minden szögből, nap, mint nap. 

 

Az autonóm mobil robotok (AMR-ek) akkumulátoros mobil platformok, melyek fejlett szoftvere lehetővé teszi számukra, hogy biztonságosan és hatékonyan mozogjanak bármilyen belső térben. A rugalmas és állítható mobil robotokra széleskörű fedélzeti modulok rögzíthetők, melyeknek köszönhetően a robotok többféle feladatot is el tudnak látni. Az AMR-eket integrációra tervezték, nyitott hardver és szoftver platformmal rendelkeznek, ami lehetővé teszi harmadik fél számára, hogy innováción keresztül speciális igényekre szabott egyedi megoldásokat hozzon létre, illetve, hogy új termékeket fejlesszen egy szélesebb piac számára. Manapság számos innovatív vállalkozás szerel fertőtlenítő egységeket AMR-jeire, hogy azokat szinte bármilyen kereskedelmi környezetben, repülőtereken, hotelekben, edzőtermekben, szupermarketekben, sőt még börtönökben is alkalmazzák.

 

Több ilyen robotot aeroszolos vegyi anyagok gyors, biztonságos és megbízható adagolására használnak olyan környezetben, amely elsősorban szilárd felületekből áll. Más környezetben azonban a szokványos vegyszerek - amelyek szilárd felszínek esetén biztonságosak - kárt okozhatnak a puha felületekben, mint amilyen például a szövet, a papír, vagy a szőnyeg, illetve a helyiségben hagyott tárgyakban. Ezen igényekre választ adva kerül egyre több UV-lámpatesttel ellátott fertőtlenítő robot a piacra. 

 

Az UVC-fény, amely a fertőtlenítésre használt UV spektrumra utal, lebontja a baktériumok és vírusok DNS szerkezetét. Mivel a fénynek való hosszan tartó kitettség nem biztonságos az emberek számára, az UVC-fényt csak üres helyiségek esetén lehet használni, így az autonóm robotok ideális megoldássá válnak. A Bostoni Egyetem, valamint a Columbia Egyetem Orvostudományi Intézete által végzett friss kutatások új lehetőségeket mutatnak be az UVC - mint hatékony fertőtlenítő eszköz - alkalmazására az olyan koronavírusok ellen, mint a COVID-19. Noha folynak már kutatások a távoli UVC fény kapcsán is, amely egy olyan hullámhossz, amely biztonságos lehet az emberekre nézve is, az autonóm robotok garantálják, hogy a helyiség minden felületét, minden szükséges szögből lekezelnek.

 

 

Az automatizált gyártási technológiával foglalkozó globális Teradyne vállalat arra készül, hogy visszaengedje alkalmazottait irodáiba és gyártóüzemeibe. Sok más munkáltatóhoz hasonlóan a Teradyne is átfogó védelmi intézkedéseket vezetett be az egészségügyi irányelvek betartása érdekében, de a vállalatnak új megközelítésre volt szüksége ahhoz, hogy biztosítania tudja egyes környezeteiben az összes felület rendszeresen fertőtlenítését. A Teradyne két amerikai épületében – a Bostonhoz közeli Readingben (Massachusetts) és San Joseban (Kalifornia) – modern mérnöki laboratóriumok és speciális gyártási környezetek találhatók, amelyek tele vannak a környezeti hatásoknak kitett, sérülékeny elektronikával. A Mobile Industrial Robots (MiR) anyavállalataként a Teradyne-nek nem kellett bemutatni a MiRGo partner-ökoszisztémát, így gyorsan megtalálta az igényeinek megfelelő fertőtlenítő robotokat.

 

A robotok gyorsak és hatékonyak, 30-40 m²-t teljesen lefertőtlenítenek körülbelül 15 perc alatt. A Teradyne a massachusetts-i üzemében végez kísérleti programokat éjszakánként, mely során minden második nap használják a robotot, és vizsgálják egy további robot hozzáadását is napközbeni tisztításhoz. A kisebb, kaliforniai üzemet napi szinten, vagy szükség esetén gyakrabban lehet fertőtleníteni, amikor az alkalmazottak épp nincsenek a laboratóriumban, például a napközbeni műszakváltások között.

 

A nyílt hardver és szoftver platformmal, a már bizonyított biztonsággal, valamint a megfizethető AMR-ek széles választékával az innováció gyorsan végbe ment. Mindössze nagyjából hat hónap alatt a MiR már több partnerrel is megkezdte együttműködését világszerte, akik az AMR platformon alapuló fertőtlenítő robot alkalmazások kifejlesztésén és telepítésén dolgoznak. A felületek fertőtlenítését biztosító megoldások között megtalálhatók aeroszolos permetezővel, illetve UVC fénnyel felszerelt fedélzeti modulok is. Az új lehetőségek UV fényt, valamint egy légkeringető egységen keresztül ózont használnak, hogy az emberek körül fertőtlenítsék a levegőt.

 

Ulrich Nissen, a MiR globális ügyféligazgatója szerint a fertőtlenítő robotok jóval szélesebb körben is használatba kerülhetnek, a tömegközlekedéstől kezdve egészen a globális logisztikai raktárakig, amelyek kiskereskedelmi ügyfelei biztosítékot szeretnének kapni arról, hogy a raktárokon áthaladó anyagok biztonságosak lesznek a fogyasztók számára. „Itt lényegében arról van szó, hogy biztonságos munkakörnyezetet teremtsünk, hogy a vállalkozások sikeresen és biztonságosan nyithassanak újra, és az emberek visszatérhessenek a munkába.” – mondja Nissen. „A múltban szinte az összes fertőtlenítő robotot egészségügyi környezetben használtak, de ez időközben megváltozott. Ma az egészségügyi szektor a robotok körülbelül 50 százalékáért felel, a többi pedig az egyéb területeken dolgozik.”

 

Nissen hozzáteszi: „Noha a MiR azt látja, hogy a Covid-19 miatt nagy számban telepítenek robotokat fertőtlenítésre, a MiR platform rugalmassága lehetővé teszi a vásárlók számára azt is, hogy ugyanazokat a robotokat új feladatokkal bízzák meg egyéb belső logisztikával kapcsolatos alkalmazások során, illetve akkor, amikor már nincs szükség a fertőtlenítésre. Mindez nagyobb bizalmat ad a vállalatoknak a robotok hosszú-távú alkalmazását érintően.”

 

Akár az áll a háttérben, hogy a fertőtlenítés biztonságban tartsa az alkalmazottak, akár az, hogy az autonóm anyagmozgatásnak köszönhetően az alkalmazottak értékesebb feladatokra fókuszálhatnak, az „új normálist” nem egyszer a robotika fogja lehetővé tenni. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36