Boldog születésnapot, YuMi!
Az ABB együttműködő robotját, YuMi-t, a vállalat 2015-ben dobta piacra azzal a céllal, hogy a kisebb alkatrészek összeszerelését végző dolgozók munkáját segítse. Azonban a robot az alkalmazások és az iparágak széles körében is sikeressé vált, új lehetőségeket nyitott meg, és inspirálóan hatott a szakemberek képzeletére, hogy mit is lehet megvalósítani a robotikára alapozott automatizálással.
Az ergonomikus kialakításának, párnázott karjainak és a mozgásvezérlő szoftvernek köszönhetően YuMi-t munkaállomásokra lehet telepíteni, ahol olyan feladatokon tud dolgozni az emberek mellett, amelyek elvégzéséhez a robotokat korábban védőkerítés vagy védőburkolat mögött üzemeltetették.
A kollaboratív alkalmazásokban a munkabiztonság új szintjét garantáló YuMi jelentős szerepet játszott abban is, hogy a gyártósorokon világszerte sikerült javítani a termelékenységet és a minőséget. Ez a robot előrelépést hozott az elektronikai és elektromos alkatrészek összeszerelése terén éppúgy, mint a cukorkák válogatásában az édesipari gyárakban.
„Öt éve az volt a tervünk YuMi-val, hogy új szabványt dolgozunk ki az együttműködő robotokra, hogy a robotok egyszerűen telepíthetőek és könnyen üzemeltetethetők legyenek, valamint kiegészítő védőintézkedések vagy védőburkolatok nélkül tudjanak szorosan együtt dolgozni az emberekkel,” – nyilatkozta Sami Atiya, a Robotika és Gyártásautomatizálás üzletág vezetője. „YuMi hihetetlenül sikeresnek bizonyult, az anyagmozgatási, összeszerelési és ellenőrzési feladatokra fejlesztett, kisméretű, együttműködő robotok között saját kategóriát képvisel, és az új alkalmazások számára, a gyártástól az egészségügyig terjedő területekig, megnövelte a robotok iránti keresletet.”
YuMi kivezette a robotokat a védőkerítések „fogságából”, és szép jövő előtt áll a robotok és az emberek közötti együttműködésre alapozott munka világában. Ha többet szeretne megtudni YuMi-ról, akkor látogassa meg az ABB weboldalát, amelyet ide kattintva érhet el.
Kapcsolódó cikkek
- Az OnRobot útjára indítja plug-and-play intelligens Screwdriverét
- Hatodik alkalommal aratott sikert az ABB egyetemi női mentorprogramja
- Universal Robots - új kezelőfelület a gyorsabb integrálás érdekében
- Az ABB és a HPE közösen csökkentik a szuperszámítógépek energiafogyasztását
- Mi a különbség az AMR-ek és AGV-k között?
- Nemzetközi sikert ért el a HSN Lab csapata
- A robotikai gripperek segítik az automatizálást az élelmiszeriparban
- Vállalati hírek a Universal Robots-tól
- Az ABB Energetika divíziója segítségével intelligens ipari parkot létesítettek Sanghajban
- Az ABB bemutatja a „Kőbe zárt zene” című gondolatébresztő építészeti videósorozatát
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.