Mi fel vagyunk készülve a GDPR-ra – avagy a tévedések vígjátéka
Egy cég vezetőjével vitatkoztam minap – mesélte Sándor Zsolt András a Gill & Murry adatvédelmi partnere – arról, hogy mit is kell csinálni azzal a dokumentációval, amit a GDPR felkészülés során elkészítettek.
A cég vezetője elmondta, hogy Ők bizony kinyomtatták, aláíratták a tanácsadóval, mellé fűzték a tanácsadó GDPR bizonyítványát és majd, ha jön ellenőrizni a hatóság megmutatják a gyönyörűen kötött kézikönyvüket.
Több probléma is van az állításokkal – fejtette ki Sándor Zsolt András – a GDPR dokumentáció csak akkor ér valamit, ha azt folyamatosan frissítik. A GDPR bevezetése óta eltelt közel másfél év alatt több jogszabályt is módosítottak. Aki 2018. május 25-én azonosította például a kamera felvételek megőrzési idejét nagy valószínűséggel frissítésre szorul. Változott a Saláta törvény miatt a munka törtvénykönyve és később módosítottak több törvényt, például az Info törvényt is, ami miatt szintén frissíteni kellene a szabályozást.
Változott a nyugdíjba vonult kollégák személyes adatainak megőrzési határideje is, az eddigi 50 év helyett most már az érintettre vonatkozó nyugdíj korhatárt követő 5 évig szabad csak tárolni az adatait, azt követően törölni szükséges.
Ilyen és hasonló változások miatt szinte mindenkinek felül kell vizsgálnia a 2018. május 25-ig megalkotott dokumentációt. Arról nem is beszélve – emelte ki Sándor Zsolt András – hogy a szervezetek általában fejlődnek, változnak. Az üzleti folyamatok más vevői igényekre reagálnak és így sok esetben más adatot kezelnek.
Ezeket a változásokat is le kell követni a szervezet GDPR nyilvántartásaiban és adatvédelmi tájékoztatójában.
Számos büntetés és állásfoglalás látott napvilágot a rendelettel összefüggésben, mások hibáiból is érdemes tanulni, mivel a NAIH weboldalán megtalálható jó pár határozat.
Kapcsolódó cikkek
- Mit tanuljunk mások hibáiból – avagy a GDPR büntetés tanulságai
- A GDPR nem gyerekjáték: egyre fontosabb a sandboxing technológia
- Az alvállalkozó megfelelése, avagy a megrendelő ellenőrzi információbiztonsági szintjét!
- Legyűrűzik a GDPR a mikro- és kisvállalatokhoz is!
- Nincs több türelem GDPR ügyekben
- Mi van az Adatkezelési tájékoztató után?
- Hamis biztonságérzet a GDPR-ral kapcsolatosan
- Kilenc uniós országban indul kampány az online reklámiparban alkalmazott törvényellenes módszerek ügyében
- A nem személyes adatok szabad áramlása az EU-ban
- Jelentős változások jönnek a biztonsági kamerákra vonatkozó szabályokban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.