Egy fejlesztői verseny, ahol nem csak a fejlesztés számít
A Tech Embassy szervezésében idén újra megrendezik a ChaosStack versenyt, mely a fiatal fejlesztőket teszi próbára, 10 különleges feladaton keresztül. A versenyen a fiatalok valós tesztproblémákon dolgoznak csapatban, ami által betekintést nyerhetnek a valós üzleti és IT szférába.
A ChaosStack egy egyedi fejlesztői verseny, ugyanis nem specializálódik egyik programnyelvre sem, sokkal inkább a készségek és a gondolkodásmód számít. A 10 kihívás változatos ismereteket és hatékony problémamegoldó készséget igényel.
„Miután számos hackathonon és fejlesztői versenyen vettünk részt, rájöttünk, hogy Magyarországon nincs olyan programozói verseny, ahol a résztvevőknek igazán lehetőségük lenne kipróbálni magukat egyszerre több területen. Szerettünk volna egy olyan rendezvényt létrehozni, ahol a junior programozók valódi üzleti feltételek mellett versenyezhetnek és ismerkedhetnek. Így született meg a ChaosStack, ami az egyik legnépszerűbb versenyünk lett az elmúlt 4 évben.” – mesélte Gedai Bence a versenyt szervező Tech Embassy vezetője.
A versenyen tehát nem feltétlenül az lesz a legsikeresebb, aki a legtöbb kódnyelvet ismeri, sokkal inkább az a csapat nyerhet, akik egyszerűen, sztereotipikusan fogalmazva nem csak kockák. Érkezzen hát egy 4+1 pontos ajánló a sikerhez, mely nem csak a verseny résztvevőinek, hanem a már piacon lévő személyeknek is hasznos kompetenciafejlesztési terület lehet!
1. Problémamegoldó képesség
Mivel a versenyen és való életben is számos kihívás ér minket nap mint nap, szükséges, hogy elsajátítsuk a „thinking out of the box” készséget, azaz, hogy ne csak a definiált lehetőségeinken belül gondolkodjunk.
2. Csapatmunka
Elengedhetetlen és mindent meghatározó. A csapaton belüli kommunikáció, feladatmegosztás, ha nem működik még a legtehetségesebb, legnagyobb tudású szakemberek is elvérezhetnek.
3. Optimalizálási készség
Stresszhelyzetben nem a tökéletes megoldásra van szükség, hanem a rendelkezésre álló információ, idő és erőforrás alapján a legideálisabbra.
4. Priorizálás
Fontos, hogy amikor gyorsan kell sok feladatot megoldanunk tudjuk, hogy a különböző nehézségű challengek közül a csapatunk melyik tagjához, melyik illik. Hogyan tudunk a lehető legjobban és leggyorsabban dolgozni.
+1. Programozói tudás
Nem csalás, nem ámítás, egy fejlesztői versenyen a sokszínű és széles körű programozói tudás tud a csúcsra repíteni egy csapatot, de ha a fenti pontok bármelyike kiesik könnyen háttérbe szorulhat a szaktudás.
A ChaosStacket idén szeptember 28-án rendezik meg a Nokia székházban, ahol a szervezők az egész napos kihívás mellé egy szabadulószobával is készülnek, hogy kikapcsolhassanak kicsit a versenyzők. A versenyen 8 olyan márka is képviselteti magát egy-egy feladattal, akik a fiatal fejlesztőknek jövőbeli potenciális munkahely is lehet.
Kapcsolódó cikkek
- Tanulj programozni a hétvégeken
- Középiskolás lányokat tanít matematikára és programozásra a Morgan Stanley
- Karrierváltás: a vendéglátós, a marketinges és a katona is programozóként kezdett új életet
- Már 400. diákját helyezte állásba Magyarországon a Codecool Programozóiskola
- Nem vettek fel? Szerezz addig is versenyképes programozói tudást!
- Néhány ok, amiért megéri elvégezni egy programozóiskolát
- Szeretnél sok pénzt keresni? Legyél blokklánc fejlesztő!
- Nem mindennapi a felvételi a Codecoolnál
- Munkába állnak a programozó anyukák - végzett az első évfolyam
- Speciális programozói készségeket igényel a filmipar
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.