Van programod hétvégére: Charity Fest!

forrás: Prím Online, 2019. május 16. 18:40

Május 18-án, szombaton rendezi meg a Budapest Bike Maffia a legjótékonyabb fesztiválját, a Charity Festet. Az esemény különlegessége, hogy az érdeklődők színes programok közül válogathatnak, szórakozhatnak, miközben egy jó ügyet is támogatnak. Az ingyenes programok 9:30-tól kezdődnek a Dürlin Rendezvényparkban, majd este a Dürer Kertben népszerű hazai előadók koncertjeivel folytatódik az esemény. A rendezvény jegy-, étel- és italeladásaiból származó teljes bevételét jótékony célokra fordítják.

Szombaton a szórakozásé lesz a főszerep a Charity Festen, ahol minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb programot. 

 

A legkisebb fesztiválozókat az Eszter-lánc Mesezenekar, a Rutkai Bori Banda és a Hahó Együttes szórakoztatja, illetve különleges játékokat is kipróbálhatnak a helyszínen. A gasztronómia rajongói szurkolhatnak a főzőverseny szakácsainak, és Rákóczi Ferivel közösen eldönthetik, hogy melyik bográcsétel lett a legfinomabb. Ezenkívül sportprogramokkal, bringaszereldével, színházi előadásokkal, véradással, jógával, pólóbörzével, tetoválóművészekkel is várják a látogatókat, illetve a helyszínre kitelepülő rengeteg civil szervezet tevékenységével is meg lehet ismerkedni, hiszen a fesztivál egyik célja, hogy a civil szféra munkájának fontosságára hívja fel a figyelmet.

 

19 órától a fesztivál a Dürer Kertben folytatódik, ahol többek között fellép Jónás Vera, a Bohemian Betyars, a Csaknekedkislány, a Freakin’ Disco, a hajnalig tartó buliban pedig DJ Titusz és DJ Palotai gondoskodnak a hangulatról.

 

A Charity Fest esti koncertjeire a jegyek a https://tixa.hu/charity-fest2019 oldalon érhetők el. A jegyek eladásából származó teljes bevételt a Budapest Bike Maffia, a BAGázs Közhasznú Egyesület és a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület kiemelt ügyeire fordítják.

 

Látogass el az esemény honlapjára és Facebook-oldalára, tudj meg többet az idei legjótékonyabb fesztiválról, a Charity Festről!

 

 

RÉSZLETES PROGRAM

Ingyenes programok a Dürlin Rendezvényparkban

9:30-18:00    Gyerekkoncertek, gyerekprogramok, sportprogramok, főzőverseny, tetoválók, színházi programok, civil- és vállalati kitelepülők, véradás

10:00    ESZTER-LÁNC MESEZENEKAR

11:00    RUTKAI BORI BANDA

16:00    HAHÓ EGYÜTTES

 

Esti koncertek a Dürer Kertben

19:00    JÓNÁS VERA SZÓLÓ

19:30    DELEY

20:00    COMMON VIBE ÉS A VÁRKONYI CSIBÉSZEK

21:00    CSAKNEKEDKISLÁNY

22:00    BOHEMIAN BETYARS

23:00    FREAKIN’ DISCO

00:00    KORAI ELECTRIC AMBIENT

00:01-től    DJ Titusz, DJ Palotai

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36