Meghódították a lányok a Nagy Digitális Kalandot

forrás: Prím Online, 2019. május 15. 10:14

Idén országszerte több helyszínen, közel 1000 csapat részvételével rendezték meg a Logiscool élményalapú programozóiskola és a Vodafone szervezésében Magyarország legnagyobb, gyerekeknek szóló digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kalandot. A logikus, algoritmikus gondolkodással és az internetbiztonsággal kapcsolatos játékos küldetésre évről-évre egyre több gyerek, köztük egyre több lány jelentkezik.

A Digitális Tudásért Alapítvány (a Logiscool programozóiskola alapítványa) által életre hívott, és a Vodafone által az indulás pillanatától támogatott verseny célja, hogy a gyerekek könnyebben eligazodjanak abban a digitális világban, amelybe beleszülettek. Az idén harmadik alkalommal megtartott kalandon háromfős, 3-4. és 5-6. osztályos csapatok versenyeztek egymással online. A gyerekeknek LogiRobit, a Logiscool űrből érkezett barátságos kabaláját kellett segíteniük nem mindennapi időutazása során. LogiRobi feladatai különböző történelmi korokon átívelő küldetésekből álltak. Ahogy együtt mamutokat fedeztek fel vagy western hősökké váltak, fejlődött a gyerekek logikai képessége és algoritmikus gondolkodása.

 

„Nem tartottam fontosnak, hogy nyerjek, sokkal fontosabb, hogy jól érezzem magam a versenyen, és egy jó élményt szerezzek. Ez sikerült is, mert a három évvel ezelőtti Nagy Digitális Kalandra csapattársat kerestem, és így találkoztam Istivel, akivel később barátok lettünk. Azóta is együtt indulunk minden évben” – mesélte a díjátadón András, aki a dobogó második fokára léphetett fel csapatával.

 

A szervezők egyik legnagyobb büszkesége, hogy évről-évre növekszik a kihívást vállaló lányok aránya. Az idei versenyzők közel egyharmada volt lány. Mindez azért fontos, mert a technológiai szakmák, így a programozás területén sok esetben még mindig elenyészően alacsony a női szakemberek aránya, ezért a Logiscool és a Vodafone is több programmal támogatja a nemek egyenlőségét ezen a területen. A május 10-i díjátadón például különdíjat kaptak a csak lányokból álló csapatok.

 

 

„Idén indultunk először a Nagy Digitális Kalandon, nagyon izgultunk. De ahogy elkezdődött a verseny elhatároztuk, hogy elsők leszünk, így könnyebben ment a koncentráció. Nagyon jó a csapatunk, hárman együtt erősebbek vagyunk. És hogy mi tetszett a legjobban? A sok logikai feladat, meg az, hogy az egész verseny egy történetet mesélt el. Így olyan volt, mint egy utazás” – mondta a díjátadón Tamara, Villő és Adél, akik nem csak elsők lettek a korosztályukban, de a legjobb csak lányokból álló csapat különdíját is elvitték. 

 

A díjátadón megszólalt Váczi Dorottya, a Vodafone Digitális Iskola Angyala is: „Azért tartom nagyon előremutató és jó kezdeményezésnek a Nagy Digitális Kalandot, mert játékos módon mutat rá, hogy a digitalizáció milyen hatékony része lehet a minőségi oktatásnak, ráadásul a szülők és a gyerekek számára is jó közös program. Főállású Angyalként jómagam is ezen a területen munkálkodom, a pedagógus kollégák digitális kompetenciáinak fejlesztésén dolgozom, ezért szívesen veszek minden olyan kezdeményezést, eseményt, ami a digitalizáció tanításba való szervesebb beépülését ösztönzi, vagy szolgálja.”

 

A Nagy Digitális Kalandhoz minden évben egyre több helyszín csatlakozik. Idén Nyíregyházától Szombathelyig, összesen 10 budapesti és 29 vidéki helyszínről jelentkezhettek be a gyerekek a versenybe. A szervezők remélik, hogy jövőre ez a szám még tovább nő, és 2020-ban az összes hazai város részt vesz majd a játékos küldetésben.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36