Az ABB és a Porsche közösen fejleszti Japánban az elektromos jármű-töltők következő generációját
Az innovatív technológiák terén vezető ABB és a Porsche Japan együttműködésre lép, hogy speciális, nagyteljesítményű töltőt fejlesszenek ki a Porsche elektromos meghajtású járműveihez Japánban.
A japán féllel kötött szerződés szerint az ABB a piacvezető, e-járművekhez kifejlesztett töltési infrastruktúráját szállítja a Porsche Japan elektromos hajtású járműveihez, köztük a Taycanhoz, az autógyártó cég első teljes mértékben elektromos hajtású autójához is, amely a tervek szerinti 2020-ban kerül piacra.
A szerződés feltételei alapján a Porsche Japan az ABB nagyteljesítményű töltőit telepíti a Porsche Centerekben és a nyilvános töltőállomásokon Japán-szerte, ezzel egy villámtöltő-hálózatot hoz létre az e-járművei számára. Az első töltőállomást 2020 közepén helyezik üzembe.
A két fél szövetsége jelentős lökést adhat az e-mobilitás széleskörű elterjedésének Japánban. Az együttműködésre lépő ABB és Porsche célja a 150 kW feletti teljesítményű, CHAdeMO villámtöltési szabvánnyal kompatibilis töltők következő generációjának fejlesztése.
A japán kormány ambiciózus terve, hogy 2050-re kizárólag elektromos vagy hibrid hajtású új autókat értékesítsenek az országban. A döntés jól szolgálja az ország azon törekvését is, hogy csökkentsék a globális felmelegedést okozó szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátást.
„Az ABB elektromos hajtású járművek töltése terén meglévő kiemelkedő szaktudásának és a Porsche kiváló teljesítményének ötvözése olyan „sikerreceptet” jelent, amely forradalmi változásokat hozhat a fenntartható mobilitás terén, és elősegíti, hogy Japán eleget tegyen a zéró-üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó kötelezettségvállalásának” – nyilatkozott Frank Muehlon, az ABB e-járművek töltési infrastruktúrájára szakosodott üzletágának vezetője.
A Porsche Taycan a tervek szerinti 2020-ban kerül a japán piacra. A 600 LE (440kW) maximális teljesítményű sport-szedán 3,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/óra sebességre, a maximális hatótávolsága 500 km vagy a feletti (REACH NEDC szerinti megfelelőség). A Porsche első elektromos hajtású autója iránt nagy a vársárlói kereslet. 2019 márciusa óta már több mint 20 000 vevő jelezte érdeklődését az új modell iránt. A Taycan piacra dobása után, 2020-ban megkezdi a kombi változat, az EV Cross Turismo gyártását is.
A Porsche Japan elnöke, Toshiyuki Shimegi így nyilatkozott: „Örömmel jelentem be, hogy az ABB-vel kötött partneri együttműködésünknek köszönhetően a világ legjobb teljesítményű villámtöltő hálózatát tudjuk kiépíteni az ügyfeleink számára. 2025-re a Porsche által gyártott járművek fele – vagy a hibrid koncepció részeként, vagy tisztán elektromos járműként – elektromos meghajtással kerül forgalomba, ezért a villámtöltési infrastruktúra kiépítése döntő fontosságú az elektromos autók tulajdonosai számára, és jelentős előrelépést jelent a Porsche EV projektje számára is.”
Az e-járművek töltési piacán több mint 10 éves tapasztalattal rendelkező ABB ideális partner a tekintetben is, hogy jelentősen képes segíteni Japánt azon célja elérésében, hogy villamosítani tudja a közlekedési rendszerét. Az ABB alapító tagja a CHAdeMO és CCS töltési szabványokat támogató szervezetnek, a CHAdeMO and CCS Charging Standards Asso-ciation-nek, továbbá az ABB FIA Formula-E bajnokság névadó szponzoraként a fenntartható e-mobilitás jövőjét alakítja.
Az ABB már több mint 10 500 DC villámtöltőt értékesített a világ 73 országában.
Kapcsolódó cikkek
- Idén az ABB Kft. vezetője kapta “Az év külföldi vállalatvezetője” díjat
- Stabil növekedés változó környezetben
- Az ABB és az Ericsson tovább erősíti kapcsolatát
- Elindult Szingapúrban a mérföldkőnek számító, villamos hajtású buszok fejlesztési projektje
- Az ABB és a SUSI Partners együttműködik a mikrogrid- és az energiatárolási projektek megvalósításában
- A digitális megoldásokat fejleszti a ABB és a Dassault Systèmes
- Stabil növekedés
- Az ABB technológiája 40%-kal csökkenti az InterContinental Madrid energiafelhasználását
- A nehézgépjárművek is kibocsátásmentesen működhetnek az ABB elektromos hajtásláncával
- Az ABB Ability próbaüzemével intelligensebbé válik a Caruna hálózata
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.