További rekordot döntött az Educatio kiállítás

forrás: Prím Online, 2019. január 15. 19:37

A 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításra idén több mint 53 ezer látogató érkezett, akik a helyszínen közel 50 hazai intézménnyel kapcsolatban érdeklődhettek jelenlegi hallgatóktól és tanároktól. A Hungexpo 20 000 négyzetméteres területén csaknem 200 kiállító várta a középiskolásokat, a legkülönbözőbb továbbtanuláshoz és -képzéshez kapcsolódó információkkal.

Az Oktatási Hivatal és a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) által szervezett Educatio rendezvény elsősorban a fiatalok felsőoktatási kérdéseinek megválaszolására fókuszál, összekapcsolva őket hazai és külföldi egyetemekkel, nyelviskolákkal, szakképző intézményekkel. Gyakorlati tanácsokat ad a felvételi eljárással kapcsolatban, de kitér olyan témakörökre is, mint az egyetemi élet, a kollégiumi elhelyezés, a duális képzés vagy Erasmus lehetőségek.

 

 

– Az idei évben a munkáltatói oldal is hangsúlyosabban megjelent az Educatio életében, a cégek igyekeztek a hallgatóknak orientációjukhoz igazítva támpontokat adni, de kínáltak gyakorlati, tanulmányok mellett betölthető pozíciókat is – mesélt a tapasztalatokról Maszlavér Gábor főszervező. 

 

 

A háromnapos rendezvényen 2019-ben 53.059 érdeklődő vett részt, ezzel megdöntve a tavalyi 52.500 fős csúcsot is. A legerősebb napnak idén is a péntek bizonyult, ekkor 24.317-en léptek a kiállítás területére. És bár az Educatio alapvetően az érettségi utáni képzési lehetőségekre szakosodott, a főszervező elmondása szerint egyre nagyobb számban látogatják 17 év körüli hallgatók is, hogy előre feltérképezzék a jövőbeni lehetőségeket.

 

 

– Beigazolódott, hogy indokolt volt a nagyobb csarnokba való költözés, és külön öröm, hogy évről évre dinamikusan nő a csoportos regisztrált látogatók száma. Számunkra pozitív, hogy az intézményvezetők is egyre intenzívebben, szervezett kereteken belül utaznak a tanulókkal a kiállításra, hiszen könnyebb a döntés, ha egy helyen minden szükséges információt kézhez kaphatnak, ráadásul közvetlenül az illetékes személyektől – tette hozzá Maszlavér Gábor, a szervező csapat nevében is megköszönve az idei érdeklődést. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36