Így készül a Taxify a szilveszteri és újévi taxiforgalomra
Idén a tavalyihoz képest kétszer több, 16 ezer fuvarra számít a Taxify az év utolsó és az új év első napján. Szilveszterkor szolgálatban lesz a népszerű Tesla Taxify autó is.
Aki próbált már Szilveszterkor taxit fogni, az pontosan tudja, milyen kihívásokkal teli feladat. A telefonos diszpécserek gyakran foglaltak, és ha sikerül is autót rendelni, akár 25-30 percig kell a hidegben fagyoskodni. Utcán leinteni taxit pedig már-már felér egy lottóötössel.
A Taxify egy évvel ezelőtt az év utolsó és első napján 8 ezer fuvart bonyolított. Az eddigi 2018-as forgalmi adatok, illetve a decemberi forgalomnövekedés számai alapján az prognosztizálható, hogy Szilveszter éjjelén és az új év első napján ennek a dupláját, 16 ezer utazást bonyolít majd a Taxify. Az utazásszervező szoftverét úgy alakították ki, hogy az valós időben követve az autók mozgását, már akkor képes új fuvart adni, amikor a taxis még „fuvarban van”. Mikor közelít a céljához, már kapja is a legközelebbi következő címet. Így csökkenthető az utasok várakozási ideje, és a sofőrök üresjárata. Ennek köszönhetően csúcsforgalom idején a várható érkezési idő 10-15 percre csökkenhet.
Az okostelefon alapú utazásszervező adataiból kitűnik, hogy az év végi csúcsforgalom Szilveszter este 6 óra körül kezdődik, ekkor indulnak el az emberek a bulikba, és másnap reggel 6-ig folyamatosan tart. Ezt követően pedig újév napján gyakorlatilag egész nap nagy forgalom várható. Ilyenkor általában azért nehéz autót rendelni, mert sok taxis pihenőnapot tart. Ezért a Taxify külön bónuszokkal motiválja majd sofőrjeit, hogy segítsék a budapestiek utazását a leginkább terhelt időszakokban is.
A Taxify adatbázisa alapján a cég informatikusai elkészítették Budapest és az agglomeráció első, szilveszteri „taxi hőtérképét”. A kép jól szemlélteti a főváros legforgalmasabb pontjait 2017 szilveszter éjjelén és 2018. január 1-jén:
Az okostelefonos alkalmazáson keresztül rendelt fuvarok teljesen biztonságosak, hiszen a fuvarok visszakövethetősége kizárja a visszaélést. Ráadásul az utasoknak is kényelmesebb, hiszen az okostelefonjukon látják a rendelt autó helyzetét, és nem kell a hidegben várakozni.
Jelenleg Budapesten egyetlen Tesla típusú taxi szállít utasokat, amely a Taxify alkalmazását használja. Így jópár szerencsés utas az ikonikus elektromos autóval érkezhet a szilveszteri buliba, vagy onnan haza.
Kapcsolódó cikkek
- Heti 50 ezer fuvar 800 sofőrrel
- Letölthető Magyarország első online térképes útikalauz szolgáltatása
- Készítse fel vállalkozását az ünnepi rohamra
- Egyetemi szakdolgozatból indult az új, tudatosságra ösztönző magyar applikáció
- Ma 14 órától indul a Taxify Debrecenben
- Taxify rendelés a Google Térkép útvonaltervezőjével
- Megújult a PayPal mobil applikáció
- Okostelefonnal nyitható okos zár
- Útvonaltervező segíti a kerekesszékesek és a babakocsit toló szülők közlekedését
- Kutatás: a futók többsége mobil nélkül nem indul futni
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.