A hazai startupok is a blockchain technológia felé mozdulnak

forrás: Prím Online, 2018. december 14. 13:50

A gazdasági előrejelzések szerint a blockchain technológia 2025-re értékesebb lesz, mint a német és brit GDP együtt. 

A technológia azonban nem pótolja a helyesen megválasztott üzleti stratégiát és az átgondolt folyamatokat, ezért a Start it @K&H inkubátorprogram és a Blockchaineum Group Kft. stratégiai megállapodást kötött a hazai startupok támogatására a technológia nagyobb ismertségének és okos felhasználásának érdekében. 

 

Mindössze 7 éve annak, hogy a blockchain kifejezés megjelent a szótárunkban, mára pedig az egyik legdinamikusabban növekvő technológiai trendről beszélünk. A davosi Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint ugyanis 6-7 éven belül a világ összes GDP-jét adó termék és szolgáltatás 10 százalékát blockchain alapú rendszereken tartják majd nyilván – ez összehasonlításként meghaladja Németország és az Egyesült Királyság együttes éves gazdasági teljesítményét. A Start it @K&H inkubátor tapasztalatai szerint azonban a blockchain technológia, azaz az elosztott adattárolási megoldás ma már nemcsak a kriptovaluták elszámolási rendszerének alapját jelenti, hanem számos iparág folyamatait is elkezdte leegyszerűsíteni, amivel a startupoknak is számolniuk kell. 13 európai nagybank ennek köszönhetően üzemeltet egységes kereskedelemfinanszírozási platformot, a világ legnagyobb konténerszállító cége, a Maersk közel száz partnerének folyamatát integrálta egységes blockchain rendszerbe a raktáraktól a kikötői hatóságokon át a futárcégekig, miközben Ausztrália és Észtország kormánya már nemzeti blockchain platform létrehozásán dolgozik. A trendet felismerve ezért Magyarország vezető nagyvállalati inkubátora, a Start it @K&H inkubátorprogram és a hazai blockchain alapú fejlesztéseket és az ebben jártas szakembereket összefogni szándékozó Blockchaineum Group Kft. stratégiai együttműködést kötött a startupok támogatására.

 

Blockchain alapú startup fejlesztések

A Start it @K&H inkubátorprogramban – a társadalmi hasznosság és az internetalapú technológia (IoT) mellett – sokoldalú felhasználási lehetőségei miatt kiemelt figyelmet kap a blockchain technológia. Az inkubátorban jelenleg három olyan startup működik, amelyik blockchain alapot alkalmaz fejlesztéséhez: a LivePod megoldása a szerverek használata nélküli online videoközvetítéseket teszi lehetővé, a PreDeem csapata olyan kiskereskedelmi előrendelési alkalmazást fejleszt, amit okosszerződések is támogatnak, a helloCoin! fejlesztői pedig kriptovaluta-portfóliók építéséhez kínálnak online platformot. 

 

„Azt tapasztaljuk, hogy a nagyvállalati döntéshozók és a startupok alapítói is egyre inkább érdeklődnek a blockchain alkalmazási területei iránt. A technológia azonban önmagában nem pótolja sem a helyesen megválasztott üzleti stratégiát, sem az átgondolt, egyszerű folyamatokat. Az együttműködés révén ezért a blockchain okos, az adott vállalkozás működéséhez illeszkedő alkalmazásán dolgozunk az inkubált startupokat mentorálva. Új stratégiai partnerünkkel 2019-től több, a technológia megismerését és a hazai blockchain szakértők összefogását célzó programot tervezünk elindítani” – mondta el Czeglédi Tamás, a Blockchaineum Group Kft. társalapítója.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05