Huszonkét 5G távközlési hálózat kiépítésére szerződött eddig a Huawei

forrás: Prím Online, 2018. november 23. 11:02

A Huawei Technologies bejelentette, hogy eddig huszonkét távközlési szolgáltatóval kötött világszerte megállapodást valós 5G kereskedelmi hálózatok kiépítésére, és további 50 szolgáltatóval vesz részt 5G hálózatok tesztelésében. 

A londoni Global Mobile Broadband Forum-on (MBBF) a vállalat bemutatta innovatív megoldásait, amelyek segítik majd a szolgáltatókat az 5G kereskedelmi felhasználásának elindításában, egyben bejelentették, hogy 2019-től elérhetőek lesznek az első 5G képes, hajlítható kijelzőjű okostelefonok is.  A Huawei szerint az 5G fejlődésének gyorsulását nagyban elősegíti, hogy a hálózatok első felhasználói a világ legnagyobb országai lesznek, amelyek a föld lakosságának egyharmadát teszik ki. 

 

A londoni Global Mobile Broadband Forum-on tartott beszédében Ryan Ding, a Huawei ügyvezető igazgatója és a Huawei Carrier Üzletágának elnöke kijelentette, hogy az ötödik generációs (5G) mobilhálózati technológia új korszakot teremt az infokommunikáció területén: akár a tízszeresére is növelheti a hálózati kapcsolatok teljesítményét és eddig soha nem látott lehetőségeket teremthet a mobil iparágban is. Az 5G nagy sávszélességet biztosít majd a háztartások számára, ezenkívül szupergyors sebességet és ultraalacsony késleltetést tesz lehetővé, amelyek teljesen átalakíthatják az üzleti modelleket, és óriási üzleti értéket teremtenek a szolgáltatóknak.

 

 

Jövőre jöhet az első 5G-képes okostelefon

Ryan Ding szerint a vezető szolgáltatók érdekeltek az 5G mielőbbi kereskedelmi használatában, mivel az elsők részesülnek leghamarabb az ultragyors hálózatok hasznából is. Az 5G fejlődésének gyorsulása két tényezőnek köszönhető: egyrészt annak, hogy az 5G első felhasználói nagy országok lesznek, amelyek a globális lakosság egyharmadát teszik ki – alkalmazásának terjedése ezért gyorsabb lesz, mint a 3G és a 4G bevezetése volt. A fejlődés másik kulcspontját az eszközök jelentik: az 5G okostelefonok – beleértve a hajlítható kijelzőjű 5G telefonokat – 2019-ben már elérhetők lesznek, teljesen új élményét nyújtva a felhasználók számára. A vezető telefongyártók pedig nem sokkal az 5G hálózatok kereskedelmi forgalomba állítását követően olcsóbb (körülbelül 100 USD értékű) készülékeket is hamarosan bemutatnak, szintén gyorsítva az 5G és a ráépülő iparágak terjedését – hangsúlyozta Ding. 

 

A Huawei Londonban bemutatta azokat az innovatív megoldásait is, melyek segítik majd a szolgáltatókat az 5G kereskedelmi felhasználásának elindításában. A Huawei antennamátrix megoldása (Massive MIMO) a világ eddigi legkönnyebb és legkisebb aktív antenna egysége (AAU), amely elég erős ahhoz, hogy akár 15-ös erősségű tájfunok idején is megbízhatóan teljesítsen. Mivel a jelenlegi antenna tartó helyszínek – póznák, vázak, tornyok - már meglehetősen zsúfoltak, a Huawei az 1+1-es, egyszerűsített antenna megoldást szorgalmazza, amely kevés helyigényű és így csökkenti a távközlési szolgáltatók bérleti díjait az antennahelyszínek tulajdonosai felé. A Huawei emellett olyan úgynevezett uplink és downling szétválasztási (decoupling) megoldást is nyújt, amely egyszerre biztosítja a 4G és az 5G C-sáv lefedettségét. Emellett a vállalat kreatív 5G teljesítmény- és mikrohullámú megoldásai segítik a szolgáltatókat abban, hogy gyorsabban és könnyebben építhessenek ki 5G hálózatokat, alacsonyabb áron. A vállalat a mesterséges intelligencia biztosította előnyöket használja a távközlési hálózatok működési folyamatainak egyszerűsítésére és a működési költségek csökkentésére.

 

Ryan Ding szerint az 5G már most több helyen ténylegesen működik, és az ügyfelek elismerik a vállalat vezető 5G megoldásait és innovatív termékeit. A tettek többet mondanak, mint a szavak – tette hozzá Ryan Ding. -  A Huawei eddig huszonkét távközlési szolgáltatóval kötött megállapodást kereskedelmi 5G hálózat kiépítésére, és további több mint ötven szolgáltatóval működik együtt kereskedelmi 5G tesztekben.

Hálózat ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36