Játszva tanítja az óvodásokat a Telekom augusztusi bónusz csatornája a JimJam
A szeptemberre való hangolódás jegyében augusztusban a Telekom lakossági tévé előfizetői* számára elérhető lesz a hó elején megújult arculattal és felfrissült tartalommal jelentkező JimJam gyermekcsatorna.
A Telekom 2018. augusztus 1.-én déltől, 2018. augusztus 31.-je déli tizenkét óráig elérhetővé teszi minden előfizetőnek a JimJam-et minden lakossági TV-előfizetőjének, beleértve a műholdas, a vezetékes és a mobil platformokat is *, a már megszokott hetes csatornahelyen.
Az elsősorban óvodásoknak szóló JimJam, vidám lógóval, még szerethetőbb karakterekkel és a "tanulj játszva" koncepció jegyében még vonzóbb tartalommal kedveskedik a kicsiknek. A Jim és Jam J betűi mókára mindig kapható karakterekké alakultak, akikkel mindig ott lesz az új társuk, a Csillag. Ők hárman hétköznapi, de hasznos helyzetekben szórakoztatják a gyerekeket, de közben építenek a kicsik kíváncsiságára és kreativitására is: szappanbuborékokat fújnak, hangszereken játszanak, homokvárakat építenek. Az új, célzottan a tanulást jelentő sorozatok közt állatos mesék, a hősöket bemutató, a barátságot ünneplő animációs és rajzfilmek mellett rendszeresek az angol nyelvet egyszerűen, játékosan oktató mesék is. A megújult JimJam-ről természetesen ezután sem hiányoznak a régi kedvencek sem: a Noddy, a Tanuljunk Timmyvel, a Thomas, a gőzmozdony, vagy épp a Rejtélyek a Tesz-Vesz városban ezután is folyamatosan elérhető a gyermekcsatornán, amely a világ 100 országában több, mint huszonhétmillió gyermeket szórakoztat rendszeresen.
____________
*A havi csatornanyitás ajánlat a Telekom üzleti, valamint a közszolgálaticsomagok előfizetőit nem érinti.
Kapcsolódó cikkek
- Egy hónapig ingyenes a Nick Jr. csatorna a Telekomnál
- Áprilisi korlátlan Telekom moziélmény
- Donald Sutherland új sorozata már látható az HBO GO-n
- A Telekom VOLT Fesztivál fellépői
- Véget nem érő szórakozás egész márciusban a Telekom lakossági TV előfizetőinek
- Minőségi sportcsatornákkal kedveskedik a Telekom
- Hazánkban is elindul a FOX+ a Magyar Telekommal együttműködésben
- Izgalmas és érdekes műsorok a DoQ mai kínálatában
- Decemberben az ajándékozásé és a szórakozásé a főszerep!
- Paramore a Telekom VOLT Fesztiválon!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.