8%-kal több mobiltartozás köthető a nőkhöz, mint a férfiakhoz
Az EOS Csoport több százezer, 2017-ben kezelt ingatlanfedezet nélküli tartozást vizsgált meg kutatásában, amelyből többek között kiderült, hogy bár a hölgyek 8%-kal több esetben halmoznak fel mobiltartozást, azok átlagos értéke – 18.963 forint – elmarad a férfiakhoz köthető tartozások 22.366 forintos átlagtól.
A darabszámban tapasztalható különbség az elmúlt évek során némileg változott: 2016-ban mindössze 1.6% volt a különbség a nők javára, míg az átlagos befizetések értéke jelentősen – a férfiak esetében 17%-kal, a nők esetében 15%-kal emelkedett. Ennek oka részben abban keresendő, hogy a mobilkommunikáció egyre fontosabb szerepet tölt be a mindennapi életben, így érezhetően több pénzt is szán rá a társadalom.
A korcsoportokat tekintve mindkét nem esetében a 40-59 év közöttiekhez köthető a legtöbb mobiltartozás - nagyjából minden második. Az adat összevág azzal a megállapítással, amely szerint a fiatalabb korcsoport számára annyira létfontosságúvá vált a mobil online jelenlét, hogy sokszor prioritást élvez számukra a mobilszámla befizetése, a többi közszolgáltatással szemben.
A kutatás során a szakemberek a kapcsolattartás módjában is jelentős változást érzékeltek, bár az elektronikus formában adósságról levelezők száma még így sem mondható magasnak. 2017-ben az adósok 1,2%-a tartotta emailben a kapcsolatot a kintlévőség-kezelő vállalattal, ami duplája az egy évvel korábban mért értéknek. Bár úgy tűnik, hogy elindult a digitalizáció ezen a területen is, a kapcsolattartás fő csatornái továbbra is a postai levél, illetve a telefon.
Agárdi Marianna, az EOS Faktor Zrt. fedezetlen követeléskezelési igazgatója szerint ennek oka főleg abban keresendő, hogy a jellemzően érintett társadalmi csoportok igyekeznek körültekintően és óvatosan kezelni pénzügyi adataikat, továbbá az átlagnál ritkábban veszik igénybe az online pénzügyi szolgáltatásokat is, így kevésbé fordulnak a kapcsolattartás elektronikus formái felé.
Kapcsolódó cikkek
- Hatalmas növekedés a Vodafone karácsonyi adatforgalmában
- Íme, a 6 legelterjedtebb átverési forma és az ellenük való Telenor védekezés
- Két új igazgató az EOS Magyarországnál
- Népszerű a Telekom 4G Hang szolgáltatása
- Vodafone ünnepi adatok
- A Deutsche Telekom képviseli a legmagasabb 4G/LTE hálózati minőséget Európában
- Lassú a digitalizáció a kintlévőségek kezelésében
- A világ első SMS-e
- A Telenor ügyfelek időt és korlátlanságot kapnak ajándékba
- Berlinben működésbe lépett Európa első 5G hálózata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.